Clayton ‘CaptainFlowers’ Raines 2017 óta tagja az LCS-nek, és gyorsan a LoL esport „rap-isteneként” vált ismertté. Flowers a múltban már közvetített néhány nagy nemzetközi versenyt, például az Invictus Gaming 2018-as világbajnoki győzelmét és KT Rolster őrült base race-jét ugyanezen a versenyen.
Körülbelül egy hónapra van a világbajnokság, ezért CaptainFlowers-nek személyes döntést kellett hoznia méghozzá azt, hogy idén kihagyja a verseny castolását. Az érvelés pedig egyszerű:
Egészségügyi okok miatt.
Ez 100%-ban az ő döntése volt, és elmondása szerint már jó ideje gondolkodott rajta. CaptainFlowers az elmúlt években nagyon nyíltan beszélt a testi és mentális egészségéről. A posztjában elárulta: „A fizikai és a mentális egészségem is messze van attól, amit szeretnék.”
Már egy éve is történt hasonló eset. Phreak-nek át kellett venni a LCS mérkőzés castolását mert Flowers-nek muszáj volt megőrizni a mentális egészségét. A rajongók rögön érdeklődni kezdtek, hogy nem e esett baja a kedvenc casterjüknek.
Mivel a Riot azt akarja, hogy az összes castert Berlinben legyen a versenyen, Flowers azt mondta, hogy ez megköveteli tőle, hogy megváltoztassa a szokásos időbeosztását, hogy illeszkedjen a közvetítéshez. Ez pár embernek nagyon nehéz feladat.
Bár ezt a nehéz döntést már korábban meghozta, azt mondta: „Sokat küzdöttem a felborult időbeosztással és azzal, hogy állandóan kimerültnek érzem magam”. Flowers szerint ez nagy szerepet játszott abban, hogy kihagyja ezt a rangos eseményt.
Azoknak a rajongóknak, akik még mindig látni akarják őt akcióban, azt mondta, hogy továbbra is tervezi, hogy a Twitchen streamel, és megnézi az eseményt, de ezt „a normál NA-időben” teszi. Ő fogja castingolni a játékokat, és elmondja a véleményét a történésekről. A streamet ITT találod.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…