A Francia Bajnokság I. osztályában szereplő LOSC Lille csapatában játszó Renato Sanches korábban már kapott egy igazán jól sikerült FUT Birthday lapot, ezúttal viszont ezt az alkalmat ünnepelvén megszerezhetővé vált egy FUTTIES lap is, amely 6db SBC küldetés után zsebelhető be és mindössze (jelen állás szerint) 201 050 és 252 050 Coin közötti összegből kihozható a küldetések teljesítése.
Alapjáraton egy gyors és jól helyezkedő, illetve pontosan lövő középpályásról beszélhetünk a statisztikái alapján, aki nem csak középen, hanem elől és hátul is bevethető, védekezési értékei kiemelkedők. A 84-es becsúszó szerelés-érték hagy kis kívánnivalót maga után, de a 96-os álló szerelés azért kicsit kompenzálja, a jól helyezkedéssel párosítva. Ahogy korábban említettük, minden pozícióban jól teljesítő játékosról van szó, az összes poszton, a védelemtől kezdve a támadó posztokig mindenhol 90 fölötti értéket hoz, bárhol akarjuk bevetni.
Összehangolhatóság szempontjából azon múlik minden, hogy hány portugál, vagy Ligue1 játékost használunk a közelében, de részünkről mindenképpen ajánlott lapról van szó, nem kerül horribilis összegbe a teljesítése, tehát mindenkit arra buzdítunk, hogy szerezze meg, amíg az SBC aktív!
Neked megvan már?
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…