Call of Duty

Árak, csomagok, béta időszak – Minden a Call of Duty Vanguardról

Miközben tegnap egy izgalmas Warzone event keretében leleplezték a Call of Duty Vanguardot, a béta időszak időpontja is hamar kiszivárgott. Ennél talán még érdekesebb, hogy a játékot már elő is lehet rendelni, megvannak az árak is, sőt aki előrendel, korábban játszhat a játékkal.

Íme minden, amit a Call of Duty Vanguard megjelenéséről tudni lehet.

 

Ahogy a Sledgehammer korábbi munkájában is, az új CoD-ban is visszatérünk a második világháborús terepre.  Természetesen lesznek zombik is, arról nem is beszélve, hogy a Warzone is új mapot kap. A Warzone tehát a Cold War haladásához hasonlóan, az új játékhoz is illeszkedik majd.

Bár a rajongók csak novemberben juthatnak hozzá a teljes játékhoz, de ha a szivárgások igazak, hamarosan élvezhetjük a béta időszakot.

Mikor lesz Vanguard nyílt béta?

Egy most megjelent szivárgás szerint szeptember 10-én indul a béta időszak, először kizárólag PlayStation platformon. Ennek oka az EA – Sony megállapodás. Ezt követően szeptember 16-án kapnak demót az Xbox és a PC felhasználók.

Early Acces dátum ugyan nincsen, de ha a menetrend követi a Cold War megjelenését, akkor az előrendelők szeptember 8-án játszhatnak PlayStation konzolokon, valamint szeptember 14-én Xbox-on és PC-n. Bár ezek a Black Ops Cold Waron alapuló találgatások, a nyílt béta dátumok a ModernWarzone jóvoltából érkeznek, akik ritkán tévednek.

Íme:

 

Mindehhez persze az kell, hogy előrendeld a játékot.

Nézzük, hogy milyen csomagok vannak.

Standard Edition– 59,99 euró (PS4/Xbox One, PC) – 21 ezer forint

  • Korai multiplayer béta hozzáférés
  • Mastercraft Blueprint a BOCW/WZ-ban
  • Frontline Weapon Pack

Cross-gen Edition – 25.990 Ft (PS4/PS5/Xbox One/Series X)

  • Vanguard PS4/PS5/Xbox One/Series X konzolokra
  • Korai multi béta hozzáférés
  • Mastercraft Blueprint a BOCW/WZ-ban
  • Frontline Weapon Pack
  • 5 óra dupla Warzone XP

Ultimate Edition – 99.99 euró (PS4/PS5/Xbox One/Series X, PC) – 35 ezer forint

  • Alapjáték
  • Korai multi béta hozzáférés
  • Mastercraft Blueprint a BOCW/WZ-ban
  • Frontline Weapon Pack
  • Task Force One Pack
  • 5 óra dupla XP + 5 óra dupla Warzone XP
  • Vanguard Battle Pass Csomag

A teljes játék november 5-én indul.

DV

Korábbi cikkek

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

17 perc telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

1 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

2 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

13 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

14 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

16 óra telt el azóta...