Call of Duty

Újabb Warzone szivárgás – Így működik majd a ‘The Numbers’ event?

A Warzone 5. szezonja már itt van a nyakunkon, és úgy tűnik, hogy most is rengeteg új tartalom van készülőben. A térképfrissítésektől (nem új térkép) kezdve a megszokottan érkező új fegyvereken át, a tipikus szezonális frissítésekig mindent megkapunk, amit szoktunk.

Ezúttal azonban egy nagy esemény is van a láthatáron.

Először a Season 5 blogbejegyzésben volt szó róla, hogy az új szezonban egy egyedi játékbeli eseményre is számíthatunk. Az információk eleinte szűkszavúak voltak, a Raven Software csak annyit árult el, hogy a Piros Ajtók szerepet játszanak majd benne.

Most viszont úgy tűnik, hogy az eseményhez kapcsolódó hanganyagok is kiszivárogtak. A narratív előrehaladástól a játékbeli célokig, van itt minden, amit a kiszivárgott információk alapján tudni kell a következő Warzone eseményről.

A ‘The Numbers’ lesz állítólag a Season 5 esemény neve, a „hiteles” CoD-szivárogtatók szerint, akik először felfedték az idei szezon artworkjét. Vikhor Kuzmin, más néven ‘Stitch’ állítólag az a karakter, aki a párbeszédeket adja át az új játékélmény során.

A limitált idejű esemény során a különböző Piros Ajtók kinyitásakor a játékosok új területekre teleportálódnak, nem pedig a ma ismert, tipikus zsákmánnyal teli szobákba. A kiszivárgott hanganyag szerint ezekben a szobákban új feladatok is kerülnek a képbe. Lehet, hogy egy új Contractról van szó?

„Innen nem fogtok élve kijutni” – állítja Stitch az első hangfájlban.

Úgy tűnik, az esemény külön csapatokra osztja majd a játékosokat.

Az 5. évad bemutatója után tudjuk, hogy valamilyen agykontroll eszköz van Stitch kezében. Ez fordítja majd egymás ellen az Operátorokat.

 

„Ölj meg minden Operátort, aki az utadba kerül” – követeli Stitch az egyik, feltehetően „agymosott” játékostól.

Eközben a többi játékos feladata a „terminálok feltörése” és az „állomások biztosítása” lesz. Ha sikerrel jársz, minden terminált biztosítasz, ez a hangsor fogad: „Feltörted a kódot. Hogyan?”- kérdezi Stitch. „Nem számít, attól még meg fogsz halni.”

Ha helyette az egyik „agymosott” Operátor vagy és megakadályoztad, hogy ezeket a terminálokat feltörjék, akkor pedig Stitch azt mondja – „A Perseus új korszaka kezdődik. – illetve „Büszkévé tetted Perseust.” Több tucat további hanganyag érinti ugyanazt a témát, apró eltérésekkel.

Mellesleg van egy 26 másodperces visszaszámláló is, amin Stitch végig számol.

A kiszivárgott fájlok valamivel kevesebb, mint négy perc hanganyagot rögzítettek az eseményhez, amit ITT találtok! Az 5. évad eseményének megjelenési dátuma még nincs meghatározva, de várhatóan az évad közepén érkezik, a reloaded patch során.

A tippem az eventtel kapcsolatban az az, hogy a szobák ahová a Piros Ajtókon át érkezünk, tele vannak gépekkel és azokat kell feltörni a még nem „agymosott” operátoroknak. Ám ez csak egy tipp, természetesen bármi megtörténhet.

Mit gondoltok, menthető még a Warzone ezzel az eventtel, vagy már tényleg egy lerágott csont lett az egész játék?

forrás: dexerto
DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

42 perc telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

57 perc telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

1 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

1 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

2 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

5 óra telt el azóta...