Call of Duty

Az LC10 sincs biztonságban: A Warzone és Cold War fejlesztői hozzányúlnak több AR és SMG fegyverhez is

Már csak pár napot kell visszaszámolnunk, hogy elstartoljon a Call of Duty Cold War és Warzone következő, ötödik szezonja. A fejlesztők a beharangozóban elhintettek már pár félmondatot, mely alapján könnyen leszűrhetjük, hogy bizony az újdonságok mellett a régi fegyverekhez is hozzányúlnak majd.

Az LC10 is több szintű átalakítást kaphat!

LC10 pozíció

Az SMG helyzete egy kicsit érdekes. Júliusban majdnem bekerült a Top 5 legtöbbet használt fegyver közé, így a felhasználók is tisztában voltak az erejével. A bejegyzés megírásának pillanatában azonban valahol a 23.-24. helyeken tanyázik, ami már nem túl combos, egyáltalán nem meta fegyver a 4. szezon végén.

A fejlesztők kiemelték, hogy több AR és SMG is változtatásokon megy keresztül, az LC10-et pedig konkretizálva, nevesítve is kiemelték. Egyértelműen nem derült ki, hogy nerfre, netán buffra készülhetünk-e. Ha tippelnünk kellene, akkor egy több szintű balanszolásra számíthatunk, néhány tulajdonságán erősítenek, míg másik specifikációján gyengít majd a Raven és a Treyarch. Most már tényleg csak pár napot kell aludnunk a Season 5 startjáig.

Arpi

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

6 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

8 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

8 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

9 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

9 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

9 óra telt el azóta...