Tech/Tudomány

20 szál egy kis dobozkában – Az Intel 12. generációs NUC gépekkel is készül

Az Intel NUC platformja egyre jobban fejlődik az idők során. Az első példányok még nem a legcombosabb processzorokat és komponenseket kapták, manapság azonban az aktuális generáció i7-es modelljét is belepakolhatja a cég.

Még idén érkezhet az Intel NUC 12 Enthusiast, akár 20 szálas CPU-val!

Intel NUC 12 Enthusiast

Kínai fórumokon bukkant fel a fentebb beillesztett diakép. Világosan láthatjuk, hogy az Intel itt bizony a felső árkategóriát célozza majd meg, hiszen a legolcsóbb modell is 12. generációs i5-tel és 8GB VRAM-mal megáldott DG2 videókártyával érkezik. Amit még érdemes megfigyelnünk, hogy a specifikációk alapján 3200-as DDR4 memóriákkal is beéri majd a következő generáció. Ez alapján kijelenthetjük, hogy az Alder Lake a DDR5 mellett a DDR4 modulokat is tökéletesen kezelni fogja, nem kell egyből rohannunk az újgenerációs RAM-ok után.

Az Intel i7-12700 a pletykák alapján 8 nagy maggal és 4 kisebb maggal lesznek felvértezve, így összesen 20 szál (8*2+4) áll majd a felhasználók rendelkezésére. Igazi kis méregzsákokat köszönthetünk majd az Intel NUC 12 Enthusiast felhozatalában, szinte minden feladatra kiválóan befogható lesz majd az összes változat.

Forrás: videocardz

Arpi

Korábbi cikkek

Így néznének ki a világ országainak saját Pókemberei – MAGYAR is van

RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…

4 óra telt el azóta...

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

5 óra telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

6 óra telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

6 óra telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

6 óra telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

7 óra telt el azóta...