A mai napig méltán népszerű Counter Strike sorozat ikonikus pályáit már többször, többféleképpen átdolgozták. Volt, hogy Minecraftban alkották újra őket, illetve volt olyan is, amikor az Epic újabb motorjával – legutóbb a UE4-gyel – szépítettek meg egyet-kettőt.
Ez utóbbi mentén egy Cloacked nevű modder újraalkotta a CS két kultikus térképét, a Dust2-t és az Infernot – méghozzá Unreal Engie 5-ben. A pályák pedig az új motornak köszönhetően „sosem” néztek még ki ilyen jól. A legjobb pedig, hogy bárki végigmasírozhat rajtuk.
Üröm az örömben, hogy heves akciót sajnos nem fogunk rajtuk látni, idáig ugyanis még nem jutott el Cloacked, aki azt ígéri, hogy előbb-utóbb tényleges játékmenetet is lesz majd benne. Addig viszont csak rácsodálkozni tudunk, hogy milyen jól néz ki a játék ilyen grafikával.
A videó alapján azért hamar megállapíthatjuk, hogy tényleg egy menő dolog lett, és bizonyosan sok munka is volt vele, viszont egyértelműen látszik, hogy közel sincsen még készen. A fények teljesen kiégetik a képernyőn túl – és keresztül – a játékos szemét, de a falak találkozásánál itt-ott még át is szűrődik – ami egyébként alapvető és gyakori hiba szokott lenni kezdő modellezőknél.
Ezeket persze kellő gyakorlással és néhány módosítással simán lehet orvosolni. Reméljük, hogy így lesz, hiszen rajtunk kívül még sokan lennének kíváncsiak arra, hogy milyen érzés ilyen grafika mellett lövöldözni egymásra a világ egyik legnépszerűbb lövöldéjének klasszikus pályáin.
RP 2023.10.05. - Ha megnézzük a jelenlegi videokártya-piacot, akkor könnyű elfelejteni, hogy bizony nem csak…
Gábor János 2024.04.07. - Az App Store szabályainak módosítása, amit az Apple Insider szúrt ki,…
Gábor János 2024.04.07. - A Microsoft a jelek szerint azt tervezi, hogy a hagyományos nyári…
Bódi Dániel 2023.10.04. - Tyúú, hogy mekkora katasztrófa volt a Batman és Robin! Te jóságos…
Gábor János 2024.04.07. - Nem elég nagy a csinnadratta a franchise új Ubisoft játéka körül,…
Gábor János 2023.10.03. - Sokan bíznak benne, hogy egyszer jön egy nagy ébredés, és kiderül,…