A PUBG bebizonyította, hogy a nagyobb játékok mobilos portjai milyen óriási elérést képesek produkálni, ami tulajdonképpen magyarázat egyben arra a jelenségre is, hogy miért szeretne olyan sok fejlesztő megpróbálkozni a saját címének hordozható verziójának piacra dobásával.
A Valorant az elmúlt évek egyik legnagyobb sikereként tetszeleg, ami bőven elég okot adott a fejlesztőknek ahhoz, hogy megannyi pletyka és szivárgás után bejelentség a játék mobilverziójának fejlesztését. A PC-s FPS kifejezetten erős és meglehetősen stabil esport-szcénát alakított ki maga körül, ahol szinte minden második nap újabb csapatok bukkannak fel, így pedig érthető lehet a körülötte kialakult felhajtás is.
A játék egyelőre csak PC-n érhető el, de gondolom sokak számára egyértelmű, hogy mobil platformokon való debütálás után is hasonló sikert arathat majd. A Riot már többször beharangozta a dolgot, de a megjelenési dátumot eddig sajnos rendre kihagyta.
De ne dőljünk be neki: a weboldal túl sok gyanús hibát tartalmaz ahhoz, hogy tényleg valódi legyen. A kezdőképernyő például Yorut mutatja, de a kép oldalát rosszul vágták le, de még a helyesírás is rossz – ami az angol nyelvet nem ismerők számára fel sem tűnhet.
A kezdőképernyő aztán egy regisztrációs oldalra irányít át, ahol a regisztrációkor egy APK fájlt kínálnak fel letöltésre. Az Androidos bétákat általában a PlayStore-on keresztül szokták elérhetővé tenni, és a legkevésbé sem egy felületes és ócska weboldalon. Az APK valószínűleg egy adathalász trójai vírus, ezért ha valaki a Valorant bétát ígérő linket küld, vagy belebotlasz a neten, akkor semmiképp se telepíts onnan semmit!
A hivatalos bétáról kizárólag a Riot hivatalos felületein, illetve a hiteles (lekövethető, beazonosítható) hírportálokon értesülhetsz. Amint megkezdődik a bátatesztelésre való előregisztráció/jelentkezés, minden bizonnyal több, a fentihez hasonló oldal fogja majd megpróbálni átverni a laikus játékosokat, olyankor pedig különösen fontos lesz, hogy kizárólag hivatalos forrásokból töltsünk le bármit is.
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…