A cross-play, azaz a különböző platformok egymásnak engedése szinte iparági kötelezettég lett így 2021 közepére. Elég csak a Call of Duty, Apex Legends vagy épp a Fortnite játékokra gondolnunk, ahol ezeket többé-kevésbé sikerült is jól megvalósítani.
Most végre a fejlesztők is tisztázták, hogy milyen módon majd fog működni a Battlefield 2042 esetében a cross-play és a cross-progress!
A játék két verzióban fog megjelenni. Az egyik verzió az újgenerációs konzolokat és PC platformokat támogatja, illetve az Xbox One és PS4 játékosok is kapnak egy saját verziót. A cross-play az alábbi módon fog majd működni:
A cross-progression, azaz a teljesítményeink és vásárlásaink fiókhoz (és nem platformhoz) való kötése viszont teljesen átjárható lesz az ÖSSZES platform között. Így például egy PS4 -> PC váltásnál is minden addig kifarmolt, megvett, feloldott tárgyunk ott fog ránk várni a számítógépen is. A közösség elégedetten fogadta ezt a fajta hozzáállást a DICE részéről, piros pont jár érte a cégnek.
Forrás: charlieINTEL
2024.04.22. - Felteszem sok olvasónk váltott már a múltban mobilkészüléket. Akik a 90-es, 2000-es évek…
Gábor János 2024.04.22. - Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, Abu-Dzabi lenyűgöző látványterveket közölt egy e-sport…
Bódi Dániel ⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.22. - Nem kezdek…
2024.04.22. - Ma már egy iPhone is képes futtatni a Death Strandinget, vagy a Resident…
Bódi Dániel 2024.04.22. - Most láthatjuk, hogy miért is éri meg igazán jól adaptálni egy…
Gábor János 2024.04.22. - Az imádott metroidvania műfaj a Metroid és a Castlevania játékok által…