Tech/Tudomány

A PC-s piac köszöni szépen, jól megvan – 2020 és 2021 a PC éve, az eladások alapján

A tavalyi esztendő különösen jól sikerült a PC-s piacnak, a koronavírus-járvány okán meghozott kényszerintézkedések ugyanis emberek millióit kényszerítette otthoni munkakörnyezetbe. Az asztali számítógépeket és a laptopokat persze ezelőtt sem volt érdemes temetni, az azonban kétségtelen, hogy rendkívül jól jött ez a helyzet az ipar szereplői számára, hiszen a korlátozások miatt rendkívül sokan frissítettek és/vagy vettek új PC-ket és laptopokat.

Mindez számokkal is jól kimutatható, ugyanis a Gartner adatai szerint 2021 második üzleti negyedévében 71,6 millió PC-t szállítottak ki Chromebookok nélkül, ami azt jelenti, hogy világszerte 4,6%-kal nőttek az előző év ugyanezen időszakához képest. A Canalys ennél magasabbra, 12,8%-ra méri a növekedést a maga 82,3 millió kiszállított asztali gépének, notebookjának és munkaállomásának értékesítése mellett. Az IDC számai talán a legoptimistábbak 13,2% és 83,6 millió darabbal.

A vállalatok által megosztott grafikonokból az is kiderül, hogy a Lenovo, a HP és a Dell márkák a legnépszerűbb termékek.

Kép: Gartner

Ezt a növekedést nagyrészt a kereskedelmi szegmensben tapasztalható növekvő keresletnek tulajdonítják, mivel a vállalkozások kezdik kiheverni a világjárvány hatásait. Ezzel szemben a fogyasztói kereslet lassulni és csökkenni kezdett, miután a legtöbben már megvásárolták a munkához vagy iskolához szükséges PC-ket. Általánosságban a PC-piac számára sem minden rózsás, mivel 2021 második negyedévében a növekedés üteme lassabb volt az elmúlt két negyedévhez képest.

via – SlashGear

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Két ikonikus fegyver is visszatérhet a Warzone következő szezonjában

2024.04.04. – A Call of Duty Modern Warfare III és Warzone harmadik szezonja április harmadikán…

6 perc telt el azóta...

Ingyen osztják a legfullosabb The Outer Worlds kiadást és a Thief rebootot

Bódi Dániel 2024.04.04. - Idén előbb jött a karácsony - bár asztalt kopogtatva előrebocsátom, hogy…

47 perc telt el azóta...

Csapj le a boszorkányos Palworld frissítésre: itt az első bossharc!

Gábor János 2024.04.04. - Megjött a Palworld v0.2.0.6 számú frissítése, ami egy sor újdonságot hoz…

2 óra telt el azóta...

Ez Rebirth Island legjobb párosa az új Warzone szezon első napjaiban

2024.04.04. – Április harmadikán megérkezett a Warzone és Modern Warfare III soron következő frissítése. Nagy…

3 óra telt el azóta...

8 szanaszét cenzúrázott, mégis isteni videojáték az elmúlt 20 évből

Gábor János 2024.04.04. - Aligha árulunk el újdonságot azzal, hogy a játék- és sztorifejlesztés során…

4 óra telt el azóta...

Ha nem kapsz elég lájkot, ez a kamu közösségi oldal eláraszt velük

2024.04.04. - Valljuk be, mind ismerünk a közösségi oldalakon olyan embereket, akik imádják, ha sokan…

4 óra telt el azóta...