Gaming

Ennyit ér egy 34 éves bontatlan játék – Eladó a világ legritkább Zeldája

A geek cuccok elárverezéséről is ismeretes Heritage aukciósház egy egészen különleges The Legend of Zelda példányt készül rekordáron eladni. A szóban forgó kiadás egy máig bontatlan átdolgozott darab, amit a játék megjelenése után egy évvel, 1987-ben kezdtek el gyártani, de mindösszesen néhány hónapig volt csak a gyártósoron.

A Heritage elmondása szerint ez a legritkább példány, ami Zeldából árverésre került az oldalon, sőt, a korábbi verzióból is csak egyetlen ehhez fogható példány létezik a világon. Mindez természetesen az árán is tökéletesen meglátszik, ugyanis

110.000 dolláron áll jelenleg az aukció, ami nagyjából 32 millió forintot jelent.

A 30+ milliót érő bontatlan Zelda kazi

 

A licit még nem ért véget, a következő ajánlattal viszont a Heritage Nintendo top3 rekordere közé kerülhet, megelőzve ezzel a második és harmadik helyen álló Super Mario Bros.-t, melynek érintetlen darabjaiért 110.150, illetve 2020-ban 114.000 dollárt – mintegy 35,6 millió forintot fizettek. A világ legdrágábban eladott videojátékkazettája ugyancsak a Heritage jóvoltából talált büszke gazdára, ami szintén egy bontatan Mario kazetta volt, melyet még áprilisban bocsátottak árverésre és végül egészen brutális 660.000 dollárért, vagyis 192 millió forintért vittek el.

A Nintendo kazetták azért is ilyen különlegesek, mert a 80-as években még közel nem volt akkora a játékipar mint manapság, ezért a játékokból is jóval kevesebb példány készült. Aki megvásárolta az nyilván azért tette, amiért ma is, mert játszani szeretett volna vele, így a legtöbb dobozos kiadás (mivel más nem is nagyon volt) használtan került továbbadásra. Néha azonban fel-fel tűnnek a fentiekhez hasonló tökéletesen érintetlen darabok is, melyek sokszor valóban elképesztő összegekért tudnak új gazdára találni.

A The legend of Zelda sorozat nem mellesleg idén ünnepli a 35. születésnapját, amit a Nintendo is megünnepel – még egy retro kézikonzolt is kiadnak a tiszteletére.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

30 perc telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

2 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

3 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

3 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

3 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

3 óra telt el azóta...