Tech/Tudomány

300 évvel ezelőtt szabdalták szét, most egy mesterséges intelligencia állítja helyre

A világ egyik legnevesebb festőjének, a holland realizmus legnagyobb képviselőjének, Rembrandtnak az egyik legnagyobb becsben tartott alkotása Az éjjeli őrség, melyet 1642-ben vetett vászonra. Azt azonban csak a művészetek kedvelői tudhatják, hogy Rembrandt halála után a képet 1715-ben eredeti helyéről az amszterdami városházára költöztették, a költöztetők viszont különös módon kegyetlenül bántak a történelmi művel.

Mivel a kép nem fért el az eredetileg kijelölt helyen – két ajtó között -, ahelyett, hogy egy másik falat kerestek volna, nemes egyszerűséggel méretre szabták. Bizony, fogták a késeiket, és szépen levágták az általuk fölöslegesnek vélt oldalakat. A probléma a mestermű meggyalázásán túl az, hogy az így eltávolított darabokat fellelhetetlenül elhányták – vélhetőleg megsemmisültek.

Az éjjeli őrség 1885 óta a Rijksmuseum tulajdonát képezi, amely 2019-ben egy többéves és több millió dolláros restaurálási projektbe kezdett. Ennek a felújítási folyamatnak lett időközben a része az eltávolított részek helyreállítása, méghozzá művészettörténeti szempontból különösen rendhagyó módon.

Rembrandt képének évszázadokkal ezelőtt levágott és elveszett darabjait ugyanis egy mesterséges intelligencia álmodja vászonra.

Rembrandt: Az éjjeli őrség – a szürke négyzeten kívüli részt az AI rekonstruálta

A festmény eredeti méretben való visszaállítása egyáltalán nem volt tervben, egészen addig, amikor Erst van der Wetering Rembrandt-kutató a múzeumnak írt levelében nem javasolta ezt, megjegyezve, hogy a kompozíció drámaian megváltozna. A múzeum Rob Erdmannt bízta meg az munkálatok lebonyolításával, melyhez három dolgot használt fel: az eredeti festmény megmaradt részét, az eredeti mű Gerrit Lundens által készített 17. századi másolatát, ami még a vágások előtt készült, valamint a mesterséges intelligenciát.

Erdmann három különálló neurális hálózatot hozott létre, egyfajta gépi tanulásos technológiát, amely a számítógépeket arra képzi ki, hogy megtanulják, hogyan kell bizonyos feladatokat elvégezni a problémák megoldásához. Az egyik ilyen probléma, hogy Ludens teljesen más stílusban festett, így meg kellett oldani, hogy a hiányzó darabok úgy nézzenek ki, mintha Rembrandt festette volna őket. A másik, de talán kisebb gond, hogy a másolat ötöd akkora, mint az eredetije.

A kutató a munka kezdetével a két festményből vett több ezer kis kártyákból álló tesztet készített, melyek alapján az AI-nak a másolatból származó részeket Rembrandt stílusban kellett újraalkotnia. Erdmann osztályozta ezeket a kísérleteket, és ha Lundens stílusához hasonló lett a végeredmény, megbukott. Miután több ezer és hozzávetőlegesen 51 terabájtnyi tesztet elvégeztek, Erdmann úgy ítélte meg, hogy az AI készen áll egy utolsó festésre.

A végeredményt vászonra nyomtatták és enyhén lakkozták, majd a reprodukált lapokat az eredeti mellé-fölé, Az éjjeli őrség keretére erősítették.

A teljes mű ténylegesen eredeti formájában három hónapig lesz megtekinthető, azután eltávolítják róla. Az éjjeli őrség restaurálása azonban csak ezután veheti kezdetét, ugyanis 1975-ben többször is megvágták, 1990-ben pedig savval öntötték le.

A neurális hálózatok kutatásában viszont egyre többen érnek el áttörést, ezért egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ennek hatására egyre több művet rekonstruálhatnak újra a módszerrel. Persze csak abban az esetben, ha minden szükséges feltétel adott hozzá.

Ha érdekel a téma és a rekonstrukció, akkor mindenképpen nézd meg az alábbi videót:

 

via – ARTnews, Nerdist, Medium

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

11 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

12 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

13 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

13 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

13 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

14 óra telt el azóta...