Míg hazánkban éppen fennakadásokkal küzd a világ egyik legnagyobb telekommunikációs cége, a T-Mobile (itthon Magyar Telekom / Deutsche Telekom AG), addig a világ másik felén óriási mérföldkövet értek el.
2020-ban fejeződött be ugyanis az amerikai illetőségű Sprint Corporation-nel való egyesülés, melynek apropóján a vállalat élére szinte újonnan kinevezett Mike Sievert azt ígérte, hogy 2021. végére 300 millió embert fognak 5G-vel lefedni. Ezt az őrületes célt pedig mára, hat hónappal az eredetileg kitűzött dátum előtt sikerült teljesíteni.
Nem vicc, a T-Mobil amerikai ágazata tényleg piacra dobja a saját boróka párlatát, és nem csak a dolgozók lehetnek vidámabban tőle. Igaz elég limitált számban lehet majd kapni, és sajnos még az 5G-t sem erősíti, mindenesetre sok jéggel fogyasztva kellemes nyári itóka lehet belőle (egy kis lime, uborka és tonic kíséretében).
Persze azok is megtalálhatják a számításukat, akik szimplán csak elfrissülni vágynak a tikkasztó nyári hőségben, ugyanis a gin mellett egy alkoholmentes gyömbérsör is készül. Természetesen nem a T-Mobile gyújtotta be szeszfőzdét a székhelyén, a gin a Heritage Distilling Company jóvoltából érkezik, ami az ország egyik legjobb kézműves lepárlójaként ismert, míg a gyömbéres üdítőt a Jones Soda Company gyártja majd.
Az 5Gin üvege 30 dollárba, mintegy 8500 forintba fog kerülni, de igen nagy az esély rá, hogy Európát teljes egészében elkerüli. Én azért nagyon remélem, hogy az itteni ágazat is fontolóra veszi a dolgot, és egy következő ünneplésre méltó cél elérése után itt is így ünnepelhetünk majd velük.
Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…
Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…
2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…
Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…