PUBG

Tényleg újjászülethet a PUBG? – Játékmotor frissítés, cross-play és rengeteg tartalom érkezik idén

Az utóbbi időszakban a PUBG közössége is egyre jobban elkezdett aktivizálódni. Nem véletlen, hiszen a fejlesztők rengeteg újdonságot és érkező tartalmat jelentettek be, az egyik új pálya pedig jövő héten már a tesztszerverekre érkezik is. Nos, úgy tűnik, ironikus módon pont az időközben elkaszált Project RE:BORN segítheti meg a PUBG-t.

 

PlayerIGN információi alapján a project RE:BORN egy „új” PUBG játék lett volna, de több oknak köszönhetően elkaszálták időközben a projektet. Ebből profitálhat majd a PUBG alapjáték, mely 2022 elejére akár teljesen átalakuláson is áteshet, a Taego pálya csak a kezdet!

  • Érkezhet a cross-play a PC és konzolos játékosok között
  • Nagyobb ráncfelvarrást kaphat a játék motorja
  • Szinte mindenhol áttértek az AWS szerverekről a Microsoft Azure szerverekre
  • A loothoz is hozzányúlnak majd, feltehetőleg a felhasználói visszajelzések alapján

Természetesen az információkat a hivatalos megerősítésig érdemes leak szinten kezelni, de a jelek valóban arra mutatnak, hogy a PUBG reneszánszát élheti 2021 végén.

Szerintetek van értelme ennyi tartalmat szállítani a játékba?

Arpi

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

5 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

6 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

6 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

6 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

6 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

7 óra telt el azóta...