Gaming

35 éves a Zelda! – Jön a Breath of the Wild 2 és egy retro Zelda kézikonzol

Idén 35 éve, hogy bemutatkozott a világ egyik legnagyobb hatású játéksorozata, a The Legend of Zelda. A Nintendo címválasztása roppant szerencsétlen volt, hiszen sokan még ennyi idő távlatából is képesek Zeldának hívni a kis, manószerű hősünket, Linket. Sebaj, hiszen a japán vállalat az utóbbi időben minden tőle telhetőt megtett, hogy az új generáció már ne essen bele ebbe a névtévesztési csapdába, a 2017-es méltán népszerű Breath of the Wildban ugyanis 100-150+ órát is eltölthettünk a bátor kalandorral – akit Linknek hívnak.

Az amúgy Nintendo WiiU-ra is megjelent Zeldába öltött Skyrim – ahogyan sokan hivatkoznak rá – a Switch egyik legnagyobb húzóneve lett, tulajdonképpen az Animal Crossing mellett az egyik legnagyobb érv, a konzol megvásárlása mellett. Mivel egy ideje már nagyon pletykálnak egy esetleges erősebb Switch verzióról, szinte kötelező jelleggel jöttek a legsikeresebb Zelda játék folytatásáról szóló híresztelések is.

Persze az is lehet, hogy pont fordítva volt a sorrend és a Breath of the Wild 2 miatt kezdtek spekulálni a Switch Pro-ról, mindenesetre a Nintendo nem okozott túl nagy meglepetést az E3-mas bejelentésével. Bizony, a BOTW2-ről szóló pletykák igaznak (és nem) bizonyultak, tényleg készül a folytatás.

Mindehhez természetesen egy előzetest is kaptunk, melyben láthatjuk, hogy ugyan a grafika nem változott jelentősen, újabb funkciók és területek bőséggel lesznek majd Link új kalandjában. A megjelenése viszont messze van, 2022-ben érkezik valamikor.

Aztán jött a csavar is, hiszen a Nintendo tényleg bemutatott egy új kézikonzolt, csak nem pont azt, amire olyan sokan vártak.

Az új masina egy korábban a Mario-sorozathoz kiadott Game & Watch, amivel tulajdonképpen a vállalat korai évei és a kézikonzolok történetének (egyébként általuk tett) első lépései előtt tisztelegnek. Ezeket a gépeket Magyarországon csak úgy ismerték, mint kvarcjátékokat, átlagosan pedig egyetlen és nagyon kezdetleges játékot tartalmaztak.

Az újragondolt Game & Watch kütyükön azonban a Nintendo retro otthoni konzoljaira megjelent játékokkal játszhatunk, Mario után pedig most Link is megkapta a maga változatát. A The Legend of Zelda Game & Watch-on összesen három klasszikus kapott helyet: az első The Legend of Zelda, az Adventure of Link és a Link’s Awakening Game Boy-os verziója. Ezek mellé – amolyan tisztelgésként – még hozzá csaptak egy eredeti G&W játékot is, a Vermint, amiben a karaktert Linkre cserélték.

A The Legend of Zelda 35th Anniversary Game & Watch november 12-én jelenik meg.

 

Végezetül Eiji Aoonuma – a sorozat vezető producere – még azért előhúzott egy meglepetést a kalapjából. Bejelentették a Skyward Sword HD – Switch kiadását is, melyben tulajdonképpen a Zelda játékok legnagyobb kérdéseire kaphatunk választ (igen, arra is, hogy miért Zelda, és nem Link legendája a cím).

Minderre nem is kell sokat várni, a The Legend of Zelda: Skyward Sword július 16-án jelenik meg Nintendo Switchre.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ezzel a 22 remek játékkal most teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.04.07. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

23 perc telt el azóta...

Íme a PC-történelem 4 legborzalmasabb, semmire se való videokártyája

RP 2023.10.05. - Ha megnézzük a jelenlegi videokártya-piacot, akkor könnyű elfelejteni, hogy bizony nem csak…

5 óra telt el azóta...

Megadta magát az Apple: iPhone-ra is jöhetnek a retro emulátorok

Gábor János 2024.04.07. - Az App Store szabályainak módosítása, amit az Apple Insider szúrt ki,…

5 óra telt el azóta...

Eldobod az agyad: új CoD-ot és Gears of Wart mutathat be az Xbox

Gábor János 2024.04.07. - A Microsoft a jelek szerint azt tervezi, hogy a hagyományos nyári…

5 óra telt el azóta...

A batbimbók nyomában – Miért kapott mellbimbókat Clooney Batmanje?

Bódi Dániel 2023.10.04. - Tyúú, hogy mekkora katasztrófa volt a Batman és Robin! Te jóságos…

6 óra telt el azóta...

Star Wars Outlaws: jön az új előzetes, amiből minden kiderülhet

Gábor János 2024.04.07. - Nem elég nagy a csinnadratta a franchise új Ubisoft játéka körül,…

6 óra telt el azóta...