CS2

Ti kérdeztétek: Hogyan lehet pénzzé tenni a CS:GO tárgyakat?

Az elmúlt időszakban több üzenet, e-mail is érkezett a szerkesztőségi felületeinken, melyben a játékosok afelől érdeklődnek, hogy hogyan tudnák eladni a kemény munkával vagy épp elképesztő szerencsével megszerzett CS:GO tárgyaikat.

CS:GO-n belül van egy nagyobb értékű (közel 200 eurós) tárgyam, hogyan tudnék biztonságosan megválni tőle úgy, hogy esetleg valódi pénzhez juthassak?

– kérdezte egyik olvasónk e-mailben.

Egy kicsit szürke zónába lépünk az in-game tárgyaink eladásával, de a Valve a legnagyobb, üzleti célból futtatott oldalak felett is szemet hunyt az elmúlt években, így az egyszerű felhasználónak aztán tényleg nincs gyakorlatilag semmi félnivalója. Nézzük is milyen formában adhatjuk el CS:GO tárgyainkat!

Milyen összegre számíthatunk?

Először is fontos leszögeznünk és tudatosítanunk magunkban, hogy a Steam által kiírt árnál sajnos jóval kevesebb valódi pénz üti majd a végén a markunkat. Ez annyira nem meglepő, hiszen már a Steam piacos eladásnál is kemény százalékokat lecsípne maga a Valve is. Természetesen a vevő azért hajlandó valódi pénzért megvenni majd a különböző oldalakra felrakott késeinket, skineinket, mert alacsonyabb áron hozzájuthat. Miért adna ugyanannyi pénzt egy külsős oldalon, ha közben Steam marketen biztonságosabban, azonnal megveheti, igaz? 

Általánosságban olyan 50-65% közötti árral kalkulálhatunk a Steam market árhoz képest, így biztosan nem fog minket csalódás érni.

Hol adhatjuk el a tárgyat?

Ebben a bejegyzésben a mindenki által elérhető weboldalakat soroljuk fel, de természetesen hazánkban foglalkoznak független magánszemélyek is vásárlással. Szerencsére manapság már azért több megbízható oldalba is belefuthat az ember. Jómagam is adtam el/vettem pár CS:GO tárgyat az elmúlt években, így ezekből az oldalakból szemezgetünk. Az ebben a szekcióban szereplő oldalakkal személyes tapasztalom is van, de természetesen rajtuk kívül is lehetnek még megbízható felületek, ám kipróbálás nélkül nem tudom nyugodt szívvel ajánlani azokat.

  • https://cs.deals/ – Itt pár hónapja adtam el pár tárgyat, minden flottul ment
  • https://skinbaron.de/en – Kicsit lassú, de megbízható német oldal
  • https://bitskins.com/ – Az elmúlt években tulajdonosváltáson esett át, de talán az OpSkins kilövése óta a legnépszerűbb
  • https://skins.cash/inventory – Nagyon alacsony százalékkal dolgozik a Steam árhoz képest, de ha hirtelen kell pénz, akkor talán a leggyorsabb
  • https://buff.163.com/ – Kezdőknek nem ajánlott oldal, több szempontból sem, de haladóknak és skinek vételére az egyik legjobb

Hogyan adhatom el, hogyan jutok pénzhez?

Az eladható tárgyaink – cs.deals

A fenti oldalak valamelyikén bejelentkezve a Steam fiókunkkal, általában egy olyan felületet kapunk a „Sell” menüpontokban, ahol láthatjuk a CS:GO raktárunkat. Ezeken az aloldalakon árat adhatunk (a legtöbb oldal segít is ebben) az általunk kiválasztott tárgyaknak, majd az oldal automatizált Steam botja küld egy csereajánlatot ezekre a tárgyakra. Ezt elfogadva máris listázásra kerülnek az általunk feltöltött tárgyak és már csak a potenciális vevőkön múlik a dolog.

Fontos megemlíteni, hogy a Steam 7 napos trade tiltása miatt, ha meggondolnánk magunkat a felrakás után egyből, akkor bizony egy teljes hetet kell várnunk mire visszakaphatjuk a skinünket. Jól gondoljátok át a dolgot. Az árat azt természetesen szabadon módosíthatjuk utólag is bármikor, azt az oldal(ak) kezeli(k).

Kifizetési lehetőségek – cs.deals

A legtöbb oldalon mára kiesett a PayPal kiutalás lehetősége. Általában valamilyen kriptovalutában vagy pedig SEPA (Euro utalás) kiutalás keretein belül kaphatjuk meg az eladás után járó pénzt. Az oldalak általában díjat kérnek a skin listázásáért és eladásáért akárcsak a Steam market, de néhány százalékot kiutaláskor is lecsípnek. A SEPA utalásnál megadhatjuk a számlaszámunkat nemzetközi formátumban, melyhez IBAN és SWIFT számra is szükségünk lesz, de ehhez a bankok általában biztosítanak egy átváltó felületet. OTP esetén például >IDE< kattintva érhető el, de a „Bank neve” + IBAN keresés biztosan kidobja a bankod megfelelő oldalát.

Ha mindent megfelelően megadtunk, akkor pár nap alatt a számlánkon is landol a pénz, manapság már az 1-2 napos átfutási idő sem ritka.

Fontos tudnivalók:

  • Az oldalak néha kérhetnek tőlünk azonosítás gyanánt pl. fényképet a személyinkről vagy épp a jogosítványról, ezt KYC néven illetik és egyáltalán nem ritka eset. Manapság egyre többször találkozunk a KYC, azaz Know Your Customer rövidítéssel. Mit is jelent ez pontosan? Az “Ismerd meg az ügyfeled”-et jelentő rövidítés egyre fontosabb szerepet tölt be nem csak a pénzügyi, de a mindennapi üzleti életben is.
  • Csak akkor vágjunk bele a dologba, ha teljesen biztosak vagyunk a dolgunkban és a fentebb említett megbízható oldalak közül választottuk ki a nekünk tetsző felületet.

Jó üzletelgetést kívánunk!

Arpi

Korábbi cikkek

Ennyiért vették meg az ajtót, amire DiCaprio már nem fért fel

Gábor János 2024.04.02. - A mozis kellékek nagyon kelendő portékák: amikor legendás tárgyak kerülnek kalapács…

10 perc telt el azóta...

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

14 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

14 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

14 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

14 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

15 óra telt el azóta...