Szinte már hagyománynak számít, hogy minden egyes élőszereplős Halo projekt megkell járja a poklok poklát. Legfőképp, ha a tényleges „nagysorozatnak” szánt, Master Chiefet főszerepbe állító történetekről van szó, azok kálváriája ugyanis igen régre vezethetőek vissza.
Megannyi ígéretes kezdeményezés kukában landolása után 2018-ban már tényleg elkezdtek dolgozni egy viszonylag nagyobb költségvetésű Halo sorozaton, amiről akkor azt hittük megtöri az átkot. De nem, hiszen annak munkálatai is évekre elhúzódtak, melyek végül a koronavírus-járvány közepette vehették kezdetüket – és nem is máshol, mint kishazánkban, Magyarországon.
A forgatásokat több helyszínen bonyolították, de javarészt Budapesten és Győrben vettek fel jeleneteket, melyekről korábban kerültek ki fotók – igaz ezeket a kulisszák mögött lőtték.
A közzétett képekből sok dolog nem derül ki – és sajnos nem is a legjobb minőségűek, az viszont egyértelműen megállapítható belőlük, hogy egy tényleg nagy költségvetésű szériáról lesz szó. A díszletek és a látvány legalábbis nem fog kívánnivalót maga után hagyni, ahogyan Master Chief páncélja is tökéletesen hű maradt az eredetihez.
A képeken azt is láthatjuk, hogy mind a két oldalt megpróbálják majd bemutatni, tehát hasonló történetmesélésre számíthatunk, mint amilyet a Halo 2 felújított átvezetőiben is láthattunk. Továbbá John-117-en kívül egy másik Spartan szuperkatona is fel fog tűnni – hacsak nem egy komplett csapat gyűlik majd Chief köré -, akikkel egy Covenant hajót is megjárnak, és nyilván bepattannak egy Warthdogba is.
Illetve élnék azzal a gyanúval, hogy az összes kép a tervezett előzetesből származik, ugyanis az egyiken azt láthatjuk, hogy a médialejátszójában éppen meg van állítva a halo.mp4 nevű videó, ami 1:09 percig és másodpercig tart. Ez pedig azt vetíti előre, hogy hamarosan, vagyis nagyon hamarosan mi is láthatjuk majd mozgás közben.
Nekünk magyaroknak pedig többszörösen is szoros a kapcsolatunk a Halo-val, hiszen a Halo 3: ODST mára már legendássá vált élőszereplős előzetesét is hazánkban forgatták, méghozzá magyar színészekkel.
Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…
Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…
2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…
Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…