A moduláris, vagyis a különböző és cserélhető darabokból álló mobilok ötlete már több gyártó fejében megfordult már, kezdve a Morotolával és a Google-el, de ezidáig még senki nem volt képes sikerre is vinni. Na de majd a Xiaomi, amely most úgy tűnik, hogy ugyancsak megpróbálkozna a cserélhető elemekből felépülő telefonnal.
A kínai gyártótót egyébként sem áll távol a kísérletezés, gondoljunk csak a Philippe Starck által tervezett Mi MIX 2-re, az Mi TV LUX átlátszó tévére, vagy a folyékony objektíves Mi MIX Fold-ra. A Xiaomi moduláris telefonjának hivatalos koncepciójára a LetsGoDigital figyelt fel, melyeket Jermaine Smit (aka Concept Creator) készített.
A vázlatok szerint a telefon három különálló részből állna: két kisebből – melyek közül a felső a kameraszigetet és PCB-t, az alsó pedig az USB-t és a hangszórót tartalmazza, illetve egy nagyobból, ami a képernyő javát és az akksit foglalja magába.
Ezeket pedig kedvünkre cserélhetnénk olyan modulokkal, melyek egymással kompatibilisek lennének, vagyis ha kijönne egy újabb, jobb kamerával ellátott felső darab, akkor elég csak lepattintani a régit és a helyére rakni az újat. Ezt pedig az összes darabbal megtehetnénk, egészen egyedi variációkat eredményezve.
Nem beszélve a könnyebb javíthatóságról, hiszen ha valami tönkremegy a telefonban, azt bárki könnyedén lecserélhetné magának. Továbbá sokkal kevesebb e-hulladék, vagyis elektronikai szemét keletkezne, hiszen egy-egy új telefon megvásárlását tulajdonképpen egy modulcserével is kiválthatnánk.
Érdemes azonban megjegyezni, hogy mindez még csak koncepció szintjén létezik, amivel egészen biztos, hogy kísérletezik a kínai gyártó, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ténylegesen meg is fog jelenni. Az ötlet mindenesetre kiváló, az egyre környezettudatosabbá váló fogyasztók számára pedig egyenesen a lehető legjobb készülék.
Te mit szólsz a Xiaomi moduláris mobiljához? a korábbi próbálkozásokkal ellentétben szinted lehet neki jövője?
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…