Guide

Mindig jól jöhet a háznál – Így készítsd el a Windows 10 telepítőd

Az utóbbi időszakban több bejegyzés is foglakozott az operációs rendszerünk rendbentartásával vagy épp az eredményes hibakeresésről. Azonban sajnos előfordulhat, hogy nem marad más mint az újratelepítés, illetve az új gépek egy része is operációs rendszer nélkül érkezik meg hozzánk. Ezekre a pillanatokra érdemes beáldozni egy 8GB vagy nagyobb pendriveot, akár külön ennek a folyamatnak dedikálni, így mindig kéznél lesz ha nekünk vagy ismerőseinknek szüksége lenne rá.

Windows esetén manapság nem érdemes gondolkodni melyik verziót tegyük fel, egyértelműen a 10-es verzió mellett kell leraknunk a voksunkat. Windows 7 klasszikus értelemben vett kiterjesztett támogatása is megszűnt, így értelmetlen ezzel számolnunk modern gépek esetén. Windows 8/8.1 pedig a Microsoft bevallása szerint sem a legjobban sikerült operációs rendszerek, bár itt még 2023-ig nyújtanak támogatást.

Mire van szükségünk?

Túl sok dologra nincs szükségünk első körben, sőt, az .ISO fájl is opcionális, hiszen az egyik program direktben a Microsoft szervereiről már le is tölti a telepítőfájlokat.

  • Egy friss Windows telepítő .ISO fájlára
  • Egy segédprogramra ami felmásolja a fájlokat a pendrive-ra

Az .ISO fájl letöltését elvégezhetjük közvetlenül a Microsoft szerveiről is. Ehhez az >alábbi< weboldalt kell meglátogatnunk, majd a verziót és a nyelvet kiválasztva máris kattinthatóvá válik a 64 és 32 bites telepítő is.

Media Creation Tool

A Microsoft hivatalos programja, melyet >IDE< kattintva szerezhetünk be. Használata meglehetősen egyszerű. Az indítás után megkérdezi a program, hogy ezt a gépet szeretnénk-e frissíteni vagy egy adathordozót szeretnénk létrehozni. Érdemes akkor is a második opciót választanunk, ha az adott gépet frissítenénk, hiszen egy tiszta telepítés mindig sokkal jobb.

Ezután kiválaszthatjuk a nyelvet, kiadást és architektúrát. Erre a program tesz egy javaslatot, általában helyesen, így ha nem értünk hozzá, akkor nyugodtan hagyjuk a program által felajánlott beállításokat. Ezt követően kiválasztjuk az USB flash meghajtó lehetőséget és türelmesen várakozunk, elkészült a telepítőnk.

Rufus

Néhány felhasználónak problémái vannak a Media Creation Tool használatával. Ilyenkor jöhet jól a Rufus névre hallgató kis program. Használata egyszerű, a korábban letöltött .ISO fájlt betallózzuk a Boot kiválasztása – KIVÁLASZTÁS résznél, az Eszköz résznél pedig kiválasztjuk a pendrive-unkat. A Windows 10 képfájl megadása után a program kitölti a többi opciót, nincs más dolgunk mint az INDÍTÁS gombra kattintva végigvárni a folyamatot.

Egy jó tipp telepítés utánra – Ninite.com

Sokan nem szeretik újratelepíteni a gépüket, hiszen több programot is fel kell rakni ezek után. Böngészők, ilyen-olyan kliensek és segédprogramok. Erre nyújt kiváló megoldást a ninite.com weboldala, ahol készíthetünk egy online telepítőt, úgy, hogy előre kiválaszthatjuk mely programokat szeretnénk feltelepítetni az alkalmazással.

A pipálás után kattintsunk a Get Your Ninite gombra

Egy felhasználóbarát, egyszerű felületen kell ezt megtennünk néhány rublika bepipálásával. Windows 10 telepítés után a kapott .exe fájlt futtatva automatikusan felkerülnek gépünkre a kiválasztott programok, jelentős időt megspórolva.

Arpi

Korábbi cikkek

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

2 óra telt el azóta...

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

3 óra telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

4 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

4 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

16 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

17 óra telt el azóta...