Az űrturizmus egyáltalán nem egy újonnan megfogalmazódott ötlet, hiszen már 2001 óta akadnak olyan tehetős emberek, akik dollármilliókat nem sajnálva fizettek űrutazásért. Az űrturisták száma azonban meglehetősen kevés, ami nyilván a brutális költségeinek is köszönhet, azonban Elon Musk, illetve pár konkurense is gőzerővel dolgoznak azon, hogy megfizethetőbb és elterjedt hétvégi kiruccanásként tekintsünk a jövőben a világűrbe való kirándulásra.
Az eddigi 15 legénység nélküli tesztrepülésből 14 sikeresen, bármiféle probléma nélkül zajlott. A turisztikai hajók 6 utassal a fedélzeten 100 kilométeres magasságig emelkednek, tehát pont a világűr határáig, ahol csak pár percet fog időzni. Ezalatt az űrturisták megtapasztalhatják a súlytalanság állapotát, vethetnek pár pillantást a közel sem lapos Földre, majd a kapszula ejtőernyőkkel szépen lassan visszaereszkedik a felszínre.
A díjszabás viszont nem egy Budapest-Eger MÁV jeggyel lesz egyenlő, így szinte biztosan nem fogják ezt választani hétvégi programnak.
Jeff Bezos eddig nem nagyon beszélt az árszabásról, csak annyit tudhattunk sejtelmesen, hogy versenyképes lesz. Ez tulajdonképpen igaz is, hiszen az űrturizmusban ugyancsak érdekelt Virgin Galactic is pontosan ennyit kér a még el nem készült szolgáltatásért.
Persze a „fapados” űrjáratokról sem kell lemondanunk, de annak valóra válására még bizonyosan sok évet kell várnunk.
2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…
2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…
2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…
Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…
2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…
2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…