Call of Duty

Megbízható forrás is állítja – Idén érkezik a Call of Duty: Modern Warfare 3 felújított változata

Az utóbbi időszakban eléggé felpezsdültek az idén megjelenő Call of Duty-val kapcsolatos pletykák és hírek. Nemrég felmerült, hogy idén nem kapunk új COD címet, de ez nem jelenti azt, hogy az Activision üres kézzel várná az idei évet.

Pár nappal ezelőtt az a pletyka is szárnyra kapott, hogy a Modern Warfare 2 részének felújított Multiplayer változatát vehetjük majd meg az év második felében. Nos, ezúttal egy korábban már többször is bizonyított leaker azt állítja, hogy

a Modern Warfare 3 kampányának felújított változata érkezik!

Elmondása szerint az eredeti tervek alapján a második negyedévben kellene megjelennie a játéknak, de ez természetesen változhatott. Rossz/jó hír, hogy megjelenés esetén egy havi PlayStation exkluzivitást élvezhetnek majd a Sony konzoljainak tulajdonosai. A többi platformnak addig maximum a streamek nézése marad, nem túl igazságos dolog, de bizonyára megéri mindkét cégnek.

Reméljük pár napon, héten belül az Activision tisztázza majd a dolgokat, hiszen rövid idő alatt 3 lehetőség is felmerült a Call of Duty idei címével kapcsolatban.

Ti minek örülnétek a legjobban?

Arpi

Korábbi cikkek

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

16 perc telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

46 perc telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

12 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

13 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

15 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

15 óra telt el azóta...