Az esetek többségében a családok és a barátok körében az Uno kártyajáték pontosan úgy működik, mint a politikai témák: az elején nagy hévvel vetik bele magukat, de mindig óriási összeveszés lesz a vége. Az Uno az egyik leguniverzálisabb játék a világon, hiszen a legtöbben még csak nem is a szabályok szerint játsszák, könnyű benne csalni, és lényegében a másik alapos megszívatása a legnagyobb élvezeti faktora.
Ugyan létezik már önálló Uno videojáték (nem is egy), egy lelkes kreátor, pr0mers azért a Minecraftba is elhozta az összeveszés szimulátort. A dolog tulajdonképpen pontosan olyan jól működik mint a valóságban: ha úgy érezzük konstans átverhetjük a másikat a laphúzással, a körrel, a színnel vagy úgy bármivel, amikkel az igazi során is próbálkoznánk.
Ehhez egy komplett és rendkívül összetett szerkezetet is épített, melyben természetesen az összes alap Uno lap megtalálható. A Minecraft Uno pedig – ha nem is ugyanúgy, de – meglepően jól működik: a lapok addig kerülnek véletlenszerűen visszaosztásra, míg valakinek el nem fogynak a kezéből a kártyák, vagy amíg a játékosok egy életre össze nem vesznek.
Külön érdekesség pedig, hogy az Uno kártyajátéknak létezik egy Minecraft (fizikális) kiadása is, amit különböző játékboltokból vásárolhattok meg.
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…