Tech/Tudomány

Indulhat a tömeggyártás? – A Crucial is bemutatta a saját DDR5 memóriamoduljait

Úgy tűnik a kínai cégek mellett újabb szereplők is csatlakoznak a nagy leleplezésekhez, ezúttal az amerikai Crucial mutatta be saját DDR5 memóriamoduljait.

Sőt, kapásból két formában is megpillanthatjuk az újdonságokat, hiszen az asztali és laptop memóriákat is sikerült lencsevégre kapni. A modulok 4800 Mhz frekvencián ketyegnek és 1.1 voltnyi feszültségre van szükségük a gondtalan működéshez. Mindkét változat 40-es CAS Latency értékkel rendelkezik, csakúgy mint az összes eddig látott DDR5 memória.

Az újdonságok

Az AMD és az Intel is már javában készíti elő a DDR5 memóriák befogadására alkalmas chipseteket és processzorokat. Az Intel következő generációs processzora, az Alder Lake széria már bizonyítottan támogatni fogja a DDR5-4800 memóriákat. AMD fronton pedig értelemszerűen a soron következő Zen4 platformon találkozhatunk először hivatalos támogatással. Néhány memóriagyártó pedig már azt is elárulta, hogy 6400 és 10000(!) Mhz frekvencián működő modulokkal is kísérletezik, így igazán izgalmas lehet az elkövetkezendő év. 

Arpi

Korábbi cikkek

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

25 perc telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

1 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

2 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

13 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

15 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

15 óra telt el azóta...