Gaming

Úgy tűnik mégsem Japánban versenyezhetünk – A Microsoft hamarosan leleplezheti a Forza Horizon ötödik részét

Az elmúlt hónapokban többször felmerült a pletyka, hogy a Microsoft népszerű Forza Horizon sorozatának legújabb állomása ezúttal Japánba „költözik”. A Microsoft leaker Klobrille szerint a másfél hónap múlva elstartoló Electronic Entertainment Expo (E3) eseményen leplezheti le a cég a Forza Horizon ötödik részét.

A forrása alapján nem tudja megmondani mely helyszínen kap helyett ezúttal a Horizon fesztivál, azt azonban biztosan kijelentheti, hogy nem Japán lesz.

Több leleplezésre is készül a Microsoft

További jó hír, hogy a Forza Horizon 5-re nem kell sokat várnunk, hiszen 2021-ben meg is jelenhet a Forza Motorsport következő részével egyetemben. Kíváncsian várjuk mit sikerül a Microsoftnak és a megbízott studióknak összehozniuk, hiszen ezek már kimondottan az Xbox Series X/S konzolokra készülnek majd, így páratlan grafikára számítanak a rajongók. Abban is biztosak lehetünk, hogy a megjelenés napjától elérhetőek lesznek a címek a Microsoft Game Pass előfizetőinek, ahogy a Horizon 4 esetében is történt.

Forrás: >KATT<.

Ti szeretitek a Forza Motorsport és/vagy Horizon szériáját?

Arpi

Korábbi cikkek

Nem sikerült túl jól a teszt, újabb fegyver került ki a Call of Duty Rankedből

2024.04.23. – Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Call of Duty fejlesztői egy igazán érdekes…

6 óra telt el azóta...

Ritkán vehetsz ilyen jó áron 144 Hz-es gamer monitort, de nem árt sietned

2024.04.23. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…

6 óra telt el azóta...

Megszólalt a Counter-Strike 2 csalás fejlesztője: ennyire szomorú a helyzet

2024.04.23. – A Valve hiába próbálkozik a VAC Live felélesztésével, a Counter-Strike 2 továbbra is…

6 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezik az AMD két új, látszólag értelmetlen processzora

2024.04.23. -  Az AMD 2022 őszén leplezte le a Ryzen 7000-es szériát. Az immáron Zen…

6 óra telt el azóta...

Még VPN sem kell: így jutnak könnyebb lobby-hoz a Warzone játékosok

2024.04.23. – A Warzone és Modern Warfare III meccsek összetétele mögött bizony komoly algoritmus áll.…

7 óra telt el azóta...

Tiltólistára rakhatjuk az agyérgörcsöt okozó Fortnite emote-okat

Bódi Dániel 2023.04.23. - Az online multiplayer játékok szerves része az ellenfél idegesítése. Ha ez…

8 óra telt el azóta...