Már hazánkban is kapható a világ legelső 4K-s szónikus lézertévéje, a Hisense CES-en bemutatott 88L5VG-es modell. A tévé érdekessége, hogy az első olyan készülék, ami a projektorból érkező 4K-s képet egy időben kombinálja a teljes képernyőfelületből érkező hanggal.
A hivatalos közleményben a vállalat természetesen részletekbe is bocsátkozik, innen tudjuk például, hogy a képernyő 88 hüvelykes cellás bionikus hangpanelből áll, ami a DML technológiával válik teljesen térhatásúvá. Továbbá szemkímélő is, ugyanis a projektor révén nem kifele, közvetlenül az emberi szembe, hanem a képernyőre sugároz.
Elég futurisztikus egy cucc, de a tesztek alapján egészen meggyőző. Elvileg gaming terén sem marad szégyenben, ugyanis a filmekhez hasonlóan ugyancsak olyan, mintha egy mozivásznat néznénk – amihez pedig, ha hozzáadjuk a tényleg remek hangzást, egészen újszerű játékélményt adhat. De van még kapcsolóba épített hangfelismerő, és természetesen mindenféle okostévés funkciókkal és applikációkkal is ellátták (Youtube, Netflix, Amazon stb.).
Viszont, nem feltétlenül mutat jól, ugyanis a lézeres vetítéshez jóval kijjebb kell raknunk a projektort, mint egy hagyományos készüléket, ami kisebb helyen egészen érdekesen nézhet ki. Aztán mivel projektor, könnyen el is mozdulhat a keretből (főleg, ha vannak gyerekek is háztartásban, akik össze meg vissza rohangálnak), amit ilyenkor mindig újra kell kalibrálni.
Azonban sokan ebben a technológiában látják a jövőt, hiszen sokkal kisebb helyet foglal, mint egy átlagos tévé, miközben hasonló kép és hangalkotásra képes. Az ára persze magas még, de később érdemes lehet odafigyelni rá.
2024.04.03. – A Warzone játékosok közel két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III és…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…
Gábor János 2024.04.03. - Az Apple hamarosan megjelentet egy várva várt, zaklatás elleni frissítést az…
2024.04.03. - Az emberek szeretik az újdonságokat, legalábbis a fogyasztói társadalom eköré a "tény" köré…
2024.04.03. - A Warzone fejlesztői március utolsó napjaiban ismertették, hogy milyen újdonságokkal készülnek az új…
2024.04.03. - A GTA+ egy létező előfizetős program, aminek keretein belül speciális játékbeli tartalmakhoz juthatunk…