Gaming

420: A marihuána világnapja – Játékjelenetek, amik egy új „utazásra” hívnak

420, vagy 4/20, esetleg 4.20 sokaknak csak egy természetes szám, amit római számmal CDXX-nek írunk, többeknek ismerős kettes számrendszerben pedig 110100100. Emellett vannak olyanok, akiknek a 420 egy titkos jelzés, egy ikonikus szám, pont mint a 666, csak nem a sátánistáknak, hanem a marihuána fogyasztóknak.

Persze a Petőfi utcában a kapu elé kis satura leülő kicsit öreges humán térfigyelő kame… akarom mondani időseknek a kettő pont ugyanaz. Mindenesetre a 420 beleivódott a köztudatba, szorosan összeforrva a marihuánával, ezért is tartják április 20-án a félhivatalos világnapját. Azért csak félig hivatalosan, mert nem mindenhol legális a használata, vannak ugyanis helyek, ahol kizárólag orvosi célból lehet használni, vannak azonban olyanok, ahol a zéró tolerancia jegyében illegálisnak számít. Magyarország pont ilyen, így én is csak félhivatalosan írok róla.

Miért pont a 420?

Nos erről biztosat nem tudni, de több legenda is terjed róla. Az egyik szerint egy rendőrségi azonosító volt valamikor valahol, amivel a marihuána fogyasztásos eseteket jelölték. Egy másik azt állítja, hogy a szám egy 70-es évekbeli amerikai iskola négy, egymással jó barátságban lévő diákjának rejtett kódja volt arra, hogy 4 óra 20 perckor a szokásos helyen találkoznak félhivatalosan „tudjukmire”.

Megannyi másik elmélet kering még, az viszont biztos, hogy akkor vált világszinten is ismertté, amikor a Greatful Dead nevű hippizenekar írt egy zeneszámot a 420-ról. A banda tagjai természetesen azt állítják, hogy ismerték ezt a négy fiatalt és az ő tiszteletükre írták a dalt.

Igazából mindegy is, a lényeg, hogy április 20. délután 4 óra 20 perc a marihuána félhivatalos világnapja. 

Nem is véletlen, hogy az Adidas pont erre a napra időzítette a zseniális betépett Törcsi cipőjét, de akad ezen a példán kívül is bőséggel, amit idézni tudnék. Ha pedig már így szóba jött, akkor ez alkalomból értekezzünk kicsit a videojátékok 5 legjobb ‘trippelős’ szekvenciáiról.

5. Marvel’s Spider-Man

Bizony, a PS-exkluzív Pókemberben is akadt „betépett” jelenet, igaz az egy félhivatalos bossfight volt. Skorpiót legyőzése a játék egyik legjobb küldetése volt, amiben játékban először sikerül kiaknázni Mac Gargan erejét. Eddig ugyanis sejtésünk sem lehetett arról, hogy a Skorpió milyen zseniális méreg és drogkeverő valójában, ezzel pedig méltó ellenfele kedvenc Pókfejünknek.

4. Batman: Arkham City

Imádtam a Pókembert, de úgy gondolom, hogy minden idők legjobb szuperhősös játéka (nem, nem a Nintendo 64-es Superman) az Arkham City. Ha ez a játék nem lett volna, akkor bizonyára póki kalandja sem lett volna olyan, amilyen. Tehát, emlékeztek belőle a Mad Hatter mellékküldetésre? Rövid volt ugyan, de egészen emlékezetes, és nem csak Batman hibbant nyúl maszkja miatt.

3. The Witcher 2: Assassin’s of Kings

Sokaknak talán kimaradhatott Geralt második kalandja, ami zsenijében persze alulmarad a harmadik etaphoz képest, remekében már aligha. Ahogyan a trilógia záródarabjában, úgy ebben sem voltak híján a lengyelek a furcsa és meghökkentő küldetések ötletével.

Az egyik legemlékezetesebb a Visionary’s Potion-höz volt kötött, melyet ha beszürcsöltünk egészen érdekes dolgok tárultak a szemünk elé. Íme a fallikusan meredező gombák, és az óriáscsirke története:

2. The Elder Scrolls 3: Morrowind

Egy RPG-ben ugye nagyon sok dolgot lehet csinálni: kalandozhatunk, tapasztalati pontokat gyűjthetünk, fegyvereket szerezhetünk, és sok egyéb mellett craftolhatunk is. Nos, a Bethesdánál sem kellett sok, hogy valami izmosat rakjanak a játékba, esetükben ezt úgy hívják, hogy Skooma. Már egy üvegcsével is érdekes dolgok történnek, na de 600-al…

1. Far Cry 3

Ha van játék, aminek tulajdonképpen a legemlékezetesebb részei a betépett jelenetek, akkor az a Far Cry legjobbja, a három. A játék során többször ér minket varázslatos utazás, de a leghíresebb, a legjobb, a legzseniálisabb, amit még az is ismer, aki nem is játszott a vele, az a lángszóróval a marihuána ültetvény elégetése.

Elképesztően hangulatos, megannyi játékos például így ismerte meg Damien Marley (Bob fia) és Skrillex azóta himnusszá váló szerzeményét is. Az apropója pedig – ha valaki nem tudná – hogy a gyújtogatás hatására felszabaduló füstöt belélegezve hősünk egészen „hangulatosnak” éli meg a veszélyes küldetést.

+1 nyilvánvaló ráadás: GTA V

 

Te tudsz még ilyen emlékezetes „trippelős” jelenetet? Írd meg nekünk kommentben, hogy melyik a kedvenced!

Magyarországon a marihuána fogyasztást a törvény bünteti, melynek birtoklása is bűncselekménynek számít, és retorziót von maga után.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

2 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

2 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

3 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

3 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

3 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

5 óra telt el azóta...