Tech/Tudomány

Elon Musk valóra vált álma: Idén jön az emberi agyba ültethető chip

Azt azért nem gondoltuk, hogy Elon Musk és a chip jövőjét nagyjából képesek vagyunk megjósolni is. Emlékeztek még erre az április elsejét ünneplő cikkünkre?

 

Majd ezután néhány nappal később érkezett a hír, hogy egy majom az agyába ültetett chip segítségével játszik:

 

Annak ellenére, hogy az ehhez hasonló malacokon és majmokon elvégzett kísérlet miatt több kritika is érte Muskot, az eredményeket látva már csak az a kérdés, mikor kerül először emberbe az agy-számítógép interfész. Elon azonban már erre is tudja a választ: véleménye szerint ez akár már idén megtörténhet.

Az International Business Times információinak köszönhetően hallottunk a Tesla vezére és egy követője között történt párbeszédről, ahol utóbbi arról írt, hogy 20 évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedett, mely eredményeképp nyaktól lefelé lebénult. Aztán folytatta: bármikor számíthat rá a chipeket gyártó Neuralink, mint kísérleti alany. Musk erre reagálva írt arról, hogy ez idén valószínűleg megtörténik.

Mint azt Musk említette, a Neuralink tárgyal az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelettel (FDA), hogy  végre megkezdhessék a kísérleteket. A beültetés nagyon nagy precizitást igényel, mely procedúrát a sebészeti robot végzi el. A chip nagyjából 1000 idegsejtet képes megfigyelni.

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

11 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

13 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

13 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

14 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

14 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

14 óra telt el azóta...