Életmód

Többé nem gáz a CoD nagy mérete: Hatalmas PS5 frissítés jön!

A Sony nemrég bejelentette, hogy a PS5 egy új, hatalmas frissítést kap, mely sok tárhellyel kapcsolatos problémát old majd meg. A szerdán érkező újdonságnak köszönhetően ezentúl végre lesz lehetőségünk külső (USB) háttértárakra átmozgatni a játékokat, így nem kell majd törölnünk azokat, amikor helyet szeretnénk felszabadítani a konzol belső háttértárán.

 

Azt még egyelőre nem tudták megoldani, hogy a külső tárról is tudjunk játszani a PS5 konzolokra készült játékokkal, előbb vissza kell pakolnunk minden alkalommal a belső tárhelyre. Viszont, a jó hír, hogy a PS4 játékok esetében akár az USB adathordozóról is futtathatjuk közvetlenül a játékokat.

Sőt, nem ez lesz az egyetlen újdonság: keresztplatformossá válik a PS4 és a PS5 között a Share Play, tehát a mindkét konzollal rendelkezők követhetik egymás játékmenetét, átadhatják a másiknak az irányítást a játékuk felett, és a virtuálisan megvalósuló, kanapés többjátékos módban is játszhatnak.

A hivatalos bejelentést ITT nézhetitek meg.

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Így néznének ki a világ országainak saját Pókemberei – MAGYAR is van

RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…

4 óra telt el azóta...

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

5 óra telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

5 óra telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

6 óra telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

6 óra telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

7 óra telt el azóta...