Tech/Tudomány

Videón mutatják be, ahogy Elon Musk találmányával egy majom az agyával videojátékozik

Had emlékeztessek mindenkit arról az orbitális kamu cikkről, amit még április 1-én, kifejezetten Bolondok Napja alkalmából a vicc kedvéért kerekítettem. Akkor azt írtam poénosan, hogy Elon Musk olyan implantátumot ültetett az agyába, amivel képes lesz irányítani a Mars bolygón dolgozó embereket, majd lecsaptam a dolgot egy Nóta TV-zéssel.

Nos, a helyzet az, hogy az Elon Musk által alapított Neuralink akkora áttörést ért el az agyimplantátum irányú fejlesztéseik terén, amelyet elnézve már egyáltalán nem is tűnik akkora sci-fi poénnak a korábbi viccelődésünk.

Nagyon gyors recap!

Musk 2016-ban egészen lehetetlen ötlettel állt elő. Az akkor frissen megalapított Neuralinkkel ugyanis azt a célt tűzte ki, hogy egy olyan eszközt és/vagy agyimplantátumot fejlesszenek, amivel fizikai érintkezés nélkül, kizárólag agyi impulzusokkal lehetne elektronikai kütyüket és megannyi más dolgot irányítani.

Először persze hüledeztünk, rajta, majd 2020-ban többször is komoly előrelépésekről számolt be a technokrata (például élőben malacokon demózta), hogy aztán 2021-re fordulva olyan kijelentésekkel akassza ki a szkeptikusokat, hogy idén megkezdődhetnek az emberi tesztek, illetve hogy a használatával már majmok is tudnak videojátékkal játszani.

Ez utóbbiról még februárban beszélt Musk, sokan nem is hittek neki, a mai nap azonban előállt az állítása bizonyításával, ami óriási áttörés a Neuralink fejlesztésében és úgy a technológia világában.

 

A barátságos makákó, a 9 éves Pager, akinek hat héttel ezelőtt ültettek a koponyájába Neuralinket. A majmot előbb a hagyományos módon tanították meg játszani, a kutatók elmondása szerint a kedvence a Pong, amiben egyáltalán nem ügyetlen. Pager egy kis joystick segítségével irányítja a játék eseményeit, ami természetesen agyi aktivitással is jár, amit az implantátum képes parancsokká alakítani.

A kísérlet első szakaszában a maki működő irányító használatával játszik, majd a Neuralink tesztelésekor már csak mint illúzió van jelen, azt ugyanis kihúzták. Pager a blokkokat ezután kizárólag a keze mozgatásának révén fellépő agyi impulzusokkal, vagyis a blokkok mozgatási szándékával irányítja.

Ez pedig azt jelenti, hogy működik a Neuralink!

 

Ezzel persze nem feltétlenül Musk világuralmi tervének alapoztak meg, sokkal inkább a valamilyen testi fogyatékossággal élőknek lesz óriási segítség a fejlesztés. A Neuralinkkel ugyanis könnyebben használhatják majd az elektronikai eszközöket, sőt, arra alkalmas protéziseket is képesek lehetnek mozgatni vele.

Addig persze még elég nagy az út, mindenesetre Musk cége egészen elképesztő sebességgel hozza el a jelenbe a jövőt, sőt, ezt látva egyáltalán tűnik nem elképzelhetetlennek a 2021-re ígért emberi tesztek sem.

Te mit gondolsz, tényleg valósággá válik az agyi implantátum, mint a Cyberpunkban?
Created with PollMaker

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Élőben szurkolhatsz TheVR Janinak a Magyar Streamer Bajnokság döntőjén Budapesten

2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…

2 óra telt el azóta...

Miért fontos, hogy a gamer szék ergonomikus kialakítású legyen?

Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…

2 óra telt el azóta...

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

3 óra telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

4 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

4 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

15 óra telt el azóta...