Gaming

Robotcsata rajongók – Végre megvan álmaink szimulátora

Emlékszem először izgalmas amerikai filmekben láttam, hogy nagyon ügyes tervezők távirányítású robotokat építenek, csakis azért, hogy azok aztán megküzdjenek egymással. Ennek tudtommal egy időben komoly kultúrája volt, sőt robotharc-bajnokságokat is szerveztek. Az elképesztő, kitartás, tervezés és megvalósítás célja itt csupán a pusztítás, de nagyon menőnek is izgalmasnak gondoltuk akkor.

Most ezt egy videojátékban is átélhetjük majd, hiszen készül a robotcsata-szimulátor.

 

A PitBots című játék gyakorlatilag a robotharc rajongók álmát valósítja meg. Saját harci robotokat építhetünk, melyeket aztán csatába küldhetünk más játékos robotjával szemben. A robotokra természetesen minden olyan eszközt telepíthetünk, ami vélhetően végső csapást mér az ellenséges robotra. Motorok, dugattyúk, kerekek, energiaellátás, kozmetikai elemek, éles fegyverek. A robotok aztán online PvP meccseken küzdhetnek meg egymással.

A Wolferion Entertainment fejlesztőcsapatának egyébként ez az első játéka, ezzel kívánnak bemutatkozni. A játék már két éve készül, valamikor 2021-ben szeretnék megjelentetni, de a Steam oldal már elkészült. Alig várom!

DV

Korábbi cikkek

Nagy CS2 frissítés érkezett: balkezes modell, Overwatch és még sok más

2024.04.25. – A Counter-Strike 2 szakértők, adatbányászok már jelezték az elmúlt napokban, hogy a Valve…

7 óra telt el azóta...

Továbbra is folytatódik a betépés a Warzone szerverein

2024.04.25. –  Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik, közös…

13 óra telt el azóta...

Pénztárcapusztító posztapokaliptikus játékakció indult PC-n

Bódi Dániel 2024.04.25. - Mától egészen májusig tart a GoG posztapokaliptikus játékokat jóárasÍtó akciója, amelyben…

13 óra telt el azóta...

Ismét rengeteg hibára nyújt megoldást az új AMD driver

2024.04.25. – Az Nvidia szinte két hetente jelentkezik egy-egy új driverrel. Az AMD kicsit óvatosabban kezeli az…

13 óra telt el azóta...

Nagyot erősít az Apple, ezzel a 10 újdonsággal érkezhet az iOS 18

2024.04.25. – Az Apple az elmúlt években kivétel nélkül nyáron rántotta le a leplet az éppen…

14 óra telt el azóta...

35 perc játékmeneten a gyönyörű szép lovecrafti horrorjáték

Bódi Dániel 2024.04.25. - Még a 2023-as Indie Horror Showcase során mutatkozott be a meglehetősen…

14 óra telt el azóta...