Gaming

Hivatalos: Bejelentették a GTA 6-ot – Itt a megjelenési dátum

Az utóbbi években számtalan utalás, szivárgás, összeesküvés-elmélet kapott szárnyra az interneten a következő GTA játékról. A 2013-ban megjelent GTA 5, mely még a következő generációs konzolokra is megjelenik, sokak számára már unalmas, így egy egész rajongótábor várta a bejelentést. Ez végre megtörtént.

A Rockstar bejelentette a GTA 6-ot, mely 2021-ben érkezik.

Mindezt természetesen a hivatalos GTA6.com oldalon tették közzé, ami a rengeteg látogató miatt nagyon hamar össze is omlott. A mára elérhetővé vált oldalon egy friss kép is fogad minket, arról árulkodva, hogy a játék 2021-ben jelenik meg, tehát már nem kell sokat várunk rá.

Ami biztos, hogy természetesen mindenféle gépen maximum grafikán képes futni, 8K, 600 FPS-ben. Az autók mind repülni fognak és végre minden szivárgástól megszabadul a GTA felelős cikkírónk.

Egyébként ezzel kapcsolatban jó tudni, hogy április bolondja a népszokás szerint az, akit április elsején rászednek, a bolondját járatják vele. A rászedett személy az április bolondja.

Több országban elterjedt szokás, ám eredete nem tisztázott. Egyik magyarázata szerint kelta népszokás volt, hogy április kezdetén vidám, bohókás tavaszi ünnepeket ültek. Más magyarázat szerint IX. Károly francia király egyik rendeletéből ered. 1564-ben az új esztendőt április 1-jéről január 1-jére tétette. Az akkor szokásban lévő újévi ajándékozás megmaradt, de a rendelet után április elsején már csak bolondos ajándékot adtak egymásnak az emberek.

Természetesen a GTA 6 bejelentés híre is csak áprilisi tréfa. Durva, mi?

DV

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

10 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

11 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

12 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

12 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

12 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

12 óra telt el azóta...