Gaming

Mégsem lesz különálló játék a Cyberpunk 2077 multiplayer

Bár korábban erről volt szó, a CD Projekt RED következő AAA-s játéka nem a Cyberpunk 2077 multiplayer lesz – közölte tegnap a vállalat. Ahogy már egy korábbi cikkben is beszámoltunk róla, a stúdió alapvető stratégiai átalakításon megy át, aminek része az is, hogy felvásároltak egy kanadai stúdiót. Adam Kiciński elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a vállalat „átgondolta” a Cyberpunk 2077-tel kapcsolatos terveket.

Mégsem külön projekt lesz a Cyberpunk 2077 multiplayer.

A CD Projekt RED 2020 januárjában még arról beszélt, hogy terveznek multiplyar játékmódot a Cyberpunk 2077-hez, de nem úgy, ahogy elképzeljük. Azt állították, hogy teljesen külön játékként képzelik el az online módot, tehát egy különálló AAA-s játék lett volna, nem egy kiegészítő.

Később, tavaly novemberben Kiciński különálló és nagy terméknek nevezte, önálló projektként gondoltak rá. Kiciński azonban most kedden közzétett videójában elmondta:

„Korábban utaltunk arra, hogy a következő AAA-s címünk egy multiplayer Cyberpunk játék lesz, de úgy döntöttünk, hogy ezt most átgondoljuk. Tekintettel új, szisztematikusabb megközelítésünkre, ahelyett, hogy elsősorban egy nagy online élményre vagy játékra fókuszálnánk, arra összpontosítunk, hogy egy napon hozzuk el az online teret minden franchise-ba” – mondta.

 

„Tehát azon dolgozunk, hogy javítsuk az egyjátékos címeket, de nem egy nagy online élmény kiadásán dolgozunk. Inkább tovább fejlesztjük az egyjátékos játékainkat online élményekkel” – tette hozzá.

Ez tehát azt jelenti, hogy nem kell attól tartanunk, hogy például a Cyberpunk multi egy különálló játék lesz. A többjátékos élményt tehát mégis inkább a játékba építik, talán úgy, ahogy azt például a Rockstar tesz a GTA vagy a Red Dead Redemption esetében.

Kiciński azt is elmondta, hogy a CD Projekt Red olyan technológián dolgozik, amely lehetővé teszi online elemek bevezetését jövőbeli játékaiban, de elsősorban továbbra is az egyjátékos élményre összpontosítanak.

Hangsúlyozzuk, hogy a CD Projekt Red egyjátékos történettel vezérelt AAA RPG-ket készít, ez nem változik. Ami változik, az a hosszú távú online megközelítésünk. Ez alatt azt értjük, hogy felkészültünk az online elemek játékokban történő megvalósítására ott, ahol van értelme. Nem akarunk túlzásba esni, vagy elveszíteni az egyjátékos élmény igazi varázsát.”

Úgy tűnik tehát, hogy különálló Cyberpunk 2077 multiplayer nem lesz, de a jelenlegi játék kiegészülhet online elemekkel. Ahogy arról szivárgásokból már hallottunk, készülnek a játékba Heist és Deathmatch játékmódok. Az egyikben egymással, a másikban egymás ellen harcolhatunk majd.

Természetesen a mostani átgondolt tervek alapján mindez változhat, de úgy tűnik, a CD Projekt RED alapvetően stratégiát váltott. Lehet, hogy ez segít majd javítani a megítélésén, amit a Cyberpunk 2077 megjelenése után negatívan elszenvedett?

DV

Korábbi cikkek

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

2 óra telt el azóta...

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

3 óra telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

4 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

4 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

16 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

17 óra telt el azóta...