A három évvel ezelőtt megjelent vírus becses neve Purple Fox, és igen nagy veszélyt jelent. Mint említettük, már évek óta jelen van, de mégis valamilyen oknál fogva csak az elmúlt két hónapban kezdte számottevő mértékben fertőzni a számítógépeket.
Különösen a Windows rendszerre épülő gépek vannak veszélyben. A Guardicore Labs nevű kiberbiztonsági cég kutatói szerint a kártevő a korábbiaknál sokkal hatékonyabb módszerrel – így pedig nagyobb sebességgel is – fertőzi meg az érintett számítógépeket.
A ZDNet weboldal beszámolója szerint a Purple Fox eleinte leginkább adathalász e-maileken keresztül fertőzött, mára azonban az SMB-szolgáltatásokon keresztül is fertőz. Ez röviden egy olyan hálózati protokoll, mely lehetővé teszi egy hálózaton a fájlok, nyomtatók és soros portok megosztását, – azonban a gyenge jelszavak is potenciális veszélyforrást jelentenek.
A szakemberek ezzel a felhívással együtt kérik a felhasználókat arra, hogy igyekezzenek a fentebb említett jelszavaik erősebbé tételére, valamint arra, hogy kerüljék a veszélyforrásokat is.
Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…
Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…
2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…
Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…