EA Sports FC

A FIFA-ban csaptak össze az Inter játékosai – Hakimi és Gagliardini VS Bastoni és Darmian

Egyáltalán nem újkeletű dolog, hogy a profi focisták körében is nagy népszerűségnek örvend az EA által forgalmazott Fifa 21. Remek kikapcsolódást jelenthet ebben a feszített tempójú szezonban, mikor egy-egy játékos lehuppan a kanapéra és bekapcsolják konzoljaikat.

Most négy Inter labdarúgó feszült egymásnak, nevezetesen Hakimi, Gagliardini, Bastoni és Matteo Darmian.

Csavartak egy jó nagyot a sztorin és Volta módban nyomták le a meccset.

A történethez még szorosan kapcsolódik, hogy Hakimi Gagliardini, míg Bastoni Darmian csapattársa volt az ütközet során. Az esemény természetesen a remek hangulat jegyében telt.

Itt megnézhetitek, mire mentek egymással a fiatalok!

 

 

Amikor szembesültek idei lapjaik értékeléseivel, akkor bizony láthattunk meglepett arcokat. Szegény Bastoni, azért többet érdemelne holmi 55-ös Dribbling-nél. Idén megmutatta, hogy az egyik, ha nem a legígéretesebb védő a világon. Ebből fakadón kicsit sem meglepő, hogy Antonio Conte edzőnél ő számít a védelem legfontosabb pillérének. Csodálkoznék, ha évek múlva még a milánói csapatot erősítené.

 

Ti kivel szerettek leginkább kontrollert ragadni egy összecsapásra?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Így néznének ki a világ országainak saját Pókemberei – MAGYAR is van

RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…

19 óra telt el azóta...

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

20 óra telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

20 óra telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

21 óra telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

21 óra telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

22 óra telt el azóta...