PUBG

Már kipróbálható a 11.1-es PUBG frissítés – Sokaknak nem tetszenek az újítások

Megérkezett a 11.1-es PUBG frissítés, ami jó pár újdonságot hozott, ám ezek egy része már most nem túl szimpatikus a játékostábor egy részének, pedig csupán a tesztszerveren érhetőek el az újítások. Megnyíltak a kapuk a ranked mód előtt, ezen kívül viszont egy nem várt pálya is visszatér, Paramo személyében.

Érkezett pár változtatás, például több titkos szobával és helikopterrel lehet számolni, illetve megérkezett a sandbox mód, ami egyelőre kizárólag custom meccsekben érhető el.

Ezzel együtt megérkezett a nagy fegyver balansz, aminek köszönhetően egy kicsit ismét felborult a játék egyensúlya. Erősebb lett a Mini, a VSS és a Scar-L, nehezebb lett megfogni viszont az SLR-t és a Berylt. Persze a szokásos új skinadag sem maradt ki a repertoárból, illetve bugfixek is akadnak szép számmal (a teljes update log erre található).

 

A játék nagy kedvelője és egyben kritikusa, WackyJacky is figyelemmel követte a 11.1-es update debütálását, ám a látottak után nem volt elragadtatva. A streamer csak szimplán kiábrándítónak találja az új szezont, ami nem sejtet túl sok jót.

Játékosok tömege értett egyet WackyJacky-vel, hiszen az igazán nagy áttörés, amit az új szezontól vártak az emberek, úgy fest csaknem teljesen elmaradt. Új pályának se híre, a korábbiakban Brendan Greene által emlegetett „life mod”-ról nem is beszélve. Mindeközben a mobiljátékosok szeme a PUBG New State-re összpontosít. Valószínűleg a PC játékosok is hasonló nagyobb kaliberű újításokra vártak, egyelőre mindhiába.

DV

Korábbi cikkek

Mac-re is „letölthető” már a GTA 6, de nem ajánljuk senkinek!

2024.04.02. - Nem sokkal azután, hogy a Rockstar hivatalosan is bejelentette a GTA 6 megjelenését,…

8 perc telt el azóta...

Ennyiért vették meg az ajtót, amire DiCaprio már nem fért fel

Gábor János 2024.04.02. - A mozis kellékek nagyon kelendő portékák: amikor legendás tárgyak kerülnek kalapács…

42 perc telt el azóta...

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

14 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

14 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

15 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

15 óra telt el azóta...