EA Sports FC

FUT Birthday visszaszámlálás! – Várható lapok esélylatolgatása

Érdekes dologra figyelhettek fel, akik ma beléptek az Ultimate Team módba, ugyanis újdonsült töltőképernyőt pillanthattunk meg. Ezen pedig a jól megszokott visszaszámláló tekinthető meg. Ebből már rövid számolás útán könnyen kikövetkeztethető,

hogy péntek este érkezik a FUT Birthday promóciója.

Hivatalos megjelenési dátum: március 26.

Ez az igen nagy népszerűségnek örvendő esemény az EA Sports Fifa legjövedelmezőbb játékmódjának születésnapját hivatott ünnepelni. Tavaly leginkább a Skill Moves, illetve Week Foot fejlesztésén volt a hangsúly. Többek közt Di María, Sissokko és Kylian Mbappé is kapott egy brutál masszív lapot.

A pénteki megjelenés egyúttal azt is jelenti, hogy kéz a kézben érkezik vele az új szezon is, megannyi, szám szerint 9 kioldható Icon Swap játékossal.

Ezzel folytatódhatnak a hosszas grind csaták, mind Squad Battles-ben, mind pedig Friendly módban. Ezen a téren én személy szerint a lutrit választom és Icon Pack-re kuporgatom Swap lapjaim nagy részét.

Baromi nehéz fába vágjuk olyankor a fejszénket, mikor jóslásokba bocsátkozunk, de megpróbálunk megtippelni néhány résztvevőt.

FUT 21 Birthday promó esélyesek:

  • GK: Marc-André Ter Stegen ( FC Barcelona ) (a borítóképen)
  • RB: Daniel Carvajal ( Real Madrid )
  • RB: Kyle Walker ( Manchester City )
  • CB: Marquinhos ( PSG )
  • CB: Aymeric Laporte ( Manchester City )
  • CB: Mats Hummels ( Borussia Dortmund )
  • LB: Luke Shaw ( Manchester United )
  • LB: Marcelo ( Real Madrid )
  • CDM: Fabinho ( Liverpool )
  • CM: Luka Modric ( Real Madrid )
  • CM: Thiago Alcantara ( Liverpool )
  • CAM: Christian Eriksen ( Inter )
  • LM: Serge Gnabry ( Bayern München )
  • LW: Christian Pulisic ( Chelsea )
  • RM: Achraf Hakimi ( Inter )
  • RW: Leon Bailey ( Bayer 04 )
  • ST: Luis Suárez ( Atlético Madrid )

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

7 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

7 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

7 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

8 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

8 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

9 óra telt el azóta...