Bár néhány hónappal ezelőtt még azért beszéltünk a Samsungról, mert az iPhone megelőzte az eladási listákon, most azonban valami egészen másról lesz szó. A vállalat egy hihetetlenül extra telefonnal állt elő, melynek piacra kerülése után szinte biztos, hogy visszaszerzik majd az első helyüket.
A NikkeiAsia híroldal szerint a Samsung még idén a vásárlók kezébe juttatja a futurisztikus készüléket. Az ázsiai forrás még egyelőre nem árult el túl sokat a készülékről ezen kívül, tehát csak találgatni tudunk, milyen lesz majd ez a csoda. A képernyő mögött ezúttal egy zsanér helyett kettő lesz, így két ponton lehet majd hajtogatni a kijelzőt.
Természetesen, képet még nem közöltek, így a híreken felbuzdulva a LetsGoDigital alkotott néhány koncepció fotót, melyeken azonnal szembetűnik az a részlet, hogy ezúttal extra vékony formát kell adniuk a mobil darabjainak, hogy az összehajtogatott készülék ne legyen ormótlan nagy és kényelmetlen a hétköznapi életben.
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…
Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…