Aki kicsit is aktívabban követi mostanság az Xbox körüli híreket, híreszteléseket, az bizonyosan hallott arról a megalapozott pletykáról, mely szerint a Microsoft hamarosan elbúcsúztatja a 19 éves, megannyi gyönyörű emléket adó Xbox Live-ot.
Elsősorban persze nem a rendszer megszűnését kell érteni ezalatt, csupán a Live brandingjét, amit hamarosan más néven kell majd keresnünk.
A mai napon pedig mindez hivatalossá is vált, a Microsoft bejelentette, hogy valóban búcsúzik az Xbox Live, ami helyét nemsokára az Xbox network veszi át.
A Microsoft szóvivője azt mondta a The Verge-nek, hogy a Live Gold modellt nem érinti a változtatás, (egyelőre legalábbis) így a játékosok továbbra is zavartalanul előfizethetnek rá, és az ingyenes játékokat is tovább osztogatják majd mellé. Nem kell tehát megijedni, nem lesz teljesen ingyenes az online gaming.
Viszont olyan játékokkal, melyek ingyenesen és online játszhatóak (Fortnite, Warzone stb.), azokkal bármiféle előfizetés nélkül játszhatunk – ezt egyébként azután árulták el, hogy januárban egyetlen nap alatt visszatáncoltak a Gold előfizetés drágításától.
A Microsoft szerint erre a lépésre azért volt szükség, hogy könnyebben megkülönböztethessük a szolgáltatásokat és előfizetéseket, illetve magát a – részben ingyenessé váló – online rendszert egymástól.
2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Az Amazon Prime Magyarországon az egyik legjobb üzlet! 899 forintért ugyanis…
2024.04.05. - A Call of Duty Modern Warfare3-ban és a Warzone-ban általános probléma a teljesítmény…
2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…
Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…
2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…