Tech/Tudomány

Hat hónapig úszkált a vízben az iPhone, nem lett semmi baja

Hat hónapnyi vakációzás után úgy döntött az iPhone 11, hogy most már elég volt, ideje hazamenni. A CBC beszámolója alapján ugyanis kiderült, hogy közel fél évet töltött a készülék egy tó fenekén és ugyanúgy működik, mint előtte, a világon semmi baja sincs.

Fatemeh Ghodsi még lőtt egy képet a „merülés” előtt – CBC

 

Tulajdonosa, Fatemeh Ghodsi még tavaly szeptemberében, egy kirándulás alkalmával ejtette készülékét a Harrison-tóba és bizony, ahogy azt a legtöbbünk tenné, akkor abban a pillanatban elfogta, hogy többé nem látja mobilját.

Ő maga sem gondolta volna, hogy hat hónappal később érkezik egy SMS a régi telefonszámáról.

 

Két búvárnak köszönhette az üzenetet, akik a tó medrét tisztították, ekkora találtak rá az almás telefonra, és be is kapcsolták. A hangszóró kivételével minden hibátlanul működött, az üzenetet is probléma nélkül írhatták meg a boldog tulajdonosnak.

Az iPhone 11-et az úgynevezett IP68 vízállósággal látták el védi, ami kétméteres vízben nagyjából 30 percet bír. Úgy tűnik, hogy vannak azonban strapabíróbb darabok is. 

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

9 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

9 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

9 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

10 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

10 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

11 óra telt el azóta...