Call of Duty

Outbreak útmutató – Merre találhatóak a Pack-A-Punch-ok?

A sokak által várt Outbreak végre megérkezett, ám mindannyian tudjuk jól, hogy egy idő után a zombik kissé már túlságosan erősek, így hát szeretnénk nektek egy kicsit segíteni. A Pack-A-Punch gépeket arra találták ki, hogy fegyverünket erősebbé tegye.

Az új mód egyébként egy teljesen más élményt biztosít a játékosoknak, hiszen sokkal nagyobb és nyitottabb területen kergethetjük az élőhalottakat (vagy fordítva). Egyéni véleményemet tekintve sokkal szórakoztatóbb az egész, ebben az új formában.

Szóval, ezek a Pack-A-Punch-ok megtalálhatóak a térképen a jól ismert kis ikonnal jelzett helyeken, amit az anomáliákkal való interakciók után találhatunk meg. Ezúttal viszont nincs szükség generátorokra, mint ahogy azt már korábban megszoktuk.

Tehát, hol is találjuk meg ezeket a gépeket?!

Alpine

A Pack-A-Punch a páholyban található, a térkép északra eső részén. Az épület első emeletén található kandalló közelében.

Golva

A gépet a térkép felső részén, a szobor mögött, a központi épület második emeletén helyezték el.

Ruka

A Pack-A-Punch egy farm épületben található, az Old Farm részen, közvetlenül a helyzetedtől nyugatra.

És végül az anomáliák…

A célok befejezése egy területen végül anomáliát hoz létre a térképen. Az ezzel történő interakció egy beacont eredményez, amely egy Pack-A-Punch géppel és néhány más állomással együtt érkezik.

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

53 perc telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

2 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

2 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

14 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

15 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

16 óra telt el azóta...