Életmód

Napi cuki – Ez a kutya elindul az ágyba, ha kikapcsol a PS5

Bármennyire is szeretjük a játékokat, néha bizony ki kell kapcsolni a gépet, és az irányt az ágy felé kell venni. Aki állatokkal él együtt, talán jól tudja, hogy főleg az alvás tekintetében mennyire követi az embert a kedvencünk. Most egy olyan kutyát mutatunk, amelyik pontosan tudja, mikor jön az alvás.

Ez a kutya a PlayStation 5 kikapcsoló hangjára szépen elindul aludni.

A Redditen imnick88 küldte be azt a videót, amin jól látszik, hogy kutyája megszokta már, melyik az a hang, ami után gazdája szépen elindul a hálószobába. A kikapcsolás különféle módozatainak ugyanis egy jellegzetes hangja van a PS5 rendszerében. Az „Enter Rest Mode” hangja után a kutyus máris tudja, hogy ezzel vége a játéknak, gazdája szépen elindul lefeküdni. A videón a hang után ő rögtön előre megy.

Nem csak nekünk, de a PlayStation közösségnek is nagyon tetszett, hogy ez a kutya így megtanulta, mit jelent ez a hang.

„Az én kutyám az ellenkezőjét teszi. Amikor meghallja a bekapcsolás hangját, a kanapéra fekszik és elalszik, mert tudja, hogy most sokáig nyugton lehet” – írta egy kommentelő.

„A macskáim is rájöttek erre. Amikor leállítom a PS4-et, a konyhába mennek, mert tudják, hogy vacsoraidő és lámpaoltás jön” – tette hozzá Splaterpus7.

Mások szerint nem is kell ehhez hangjelzés.

„Amikor kihúzom a fülhallgatót, már akkor tudják, hogy ideje lefeküdni” – mondta RoJay90 süket kutyáiról.

Milyen érdekes, hogy a játékok nem csak a mi életünk részei, de kedvenceink életében is fontos szerepet töltenek be. Ha más nem, abból a szempontból, hogy megismerik szokásainkat.

A te háziállatod hogyan áll a játékokhoz?

DV

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

10 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

11 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

13 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

13 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

13 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

13 óra telt el azóta...