Életmód

Pereskedésbe torkollott a GameStop és a RobinHood közötti huzavona

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a GameStop részvények értéke őrületes zuhanásnak indult, hiszen a RobinHood nevezetű kereskedő applikáció egyszerűen csak befagyasztotta az imént már említett részvények értékesítését.

Természetesen a Reddites tőzsdecsapat ezt nem hagyta annyiban, bíróság elé vitték az ügyet, egészen érthető okokból, hiszen igen nagy károkat okozott nekik az „ellentámadás”.

A február 18-án esedékes virtuális tárgyaláson résztvevő tanúk között több ismert név is van.

Részt vesz rajta Steve Huffman, a Reddit vezérigazgatója és társalapítója, Vlad Tenev, a RobinHood fejese, továbbá a youtuberként és redditezőként tevékenykedő Keith Gill azaz DeepFuckingValue, aki jókora összeget fektetett még 2019-ben a GameStopos részvényekbe.

A meghallgatást élőben követhetjük majd a YouTubeon is:

 

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

899 forintért adnak 12 egészen remek játékot – köztük egy Falloutot

Bódi Dániel 2024.04.05. - Az Amazon Prime Magyarországon az egyik legjobb üzlet! 899 forintért ugyanis…

2 perc telt el azóta...

Több FPS-t ígér az Nvidia a Warzone Season 3-ban, ha letöltöd ezt a drivert

2024.04.05. - A Call of Duty Modern Warfare3-ban és a Warzone-ban általános probléma a teljesítmény…

15 perc telt el azóta...

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

2 óra telt el azóta...

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

3 óra telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

4 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

5 óra telt el azóta...