Életmód

Ninja teljesen kiakadt, végleg abbahagyhatja a Fortnite-ot

Mostanság Ninját azzal nem nagyon lehet vádolni, hogy túlzásba vinné a Fortnite-ot, ami igazából nem is csoda, hiszen éveken keresztül ez a játék volt a fő ismérve, amivel egy nap akár 10+ órát is eltölthetett. A világ egyik legnevesebb streamere a napokban viszont teljesen kiakadt az egyre toxikusabbá váló Fortnite-os stream sniping miatt, ugyanis szinte minden egyes meccsében találkozik olyan, vélhetőleg igen fiatal játékossal, aki a közvetítését nézve próbálja őt levadászni – inkább több, mint kevesebb sikerrel.

„Ez a játék annyira ostoba! A közössége kis hülye gyerekekből áll, de tényleg! Ez egyáltalán nem szórakoztató. A lényeg, hogy fogalmad sincs róla, mikor ilyen bohócok vadásznak rád, csak azért hogy tönkretegyék a játékodat. Én nem fogok ezzel így játszani! K**vára nem fogok ezzel így játszani, meg nem fogom streamelni sem! K***a jó lehet most neked: csinálsz egy klipet, mutogathatod a haverjaidnak, hogy nézzétek lelőttem a Ninját! Nem is játszok már ezzel a játékkal és még így is simán elbánnék veletek idióták” – mondta kevésbé kifinomultan Tyler egyik legutóbbi streamjében.

 

A helyzet pedig az, hogy lényegében igaza van: a streamerekre vadászó játékosok egy ideje már tényleg óriási problémát jelentenek a tartalomgyártók számára, hiszen nem csak az éppen aktuális meccset teszik tönkre, hanem a közvetítést is, amire sokan kíváncsiak lennének. A stream sniping viszont nem csak nekik, hanem a játékfejlesztőknek is gondot okoz. Egyre több online kompetitív játékban kezdik el büntetni a streamer vadászokat, legutóbb ilyenről az R6: Siege kapcsán hallhattunk, ahol mostantól már bannal jutalmazzák az efféle cselekedetet, de hasonló retorzió jár a Fall Guy-ban is, amit tavaly év végén remekül demonstrálták, mikor magát xQc-t tiltották Dr Lupo levadászásáért.

Ninja nyilvánvalóan elvetette a súlykot (ezért bocsánatot is kért később), de az igazság az, hogy a legtöbb nézője talán már nem is a Fortnite miatt kíváncsi rá. Az utóbbi hetekben-hónapokban ugyanis alig-alig játszott vele, sokkal inkább Valorantot és League of Legends-et közvetít, de korábban is előfordult már, hogy hónapokra felfüggesztette az Epic lövöldéjével való „mókázást”.

Az persze szinte elképzelhetetlen, hogy Ninja teljesen otthagyja azt a játékot, aminek kvázi a karrierjét köszönheti, arra viszont mérget vehetünk, hogy a jövőben talán még ennél is ritkábban láthatjuk majd fejest ugrani a világ még mindig legnépszerűbb battle royale címébe.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

9 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

11 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

12 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

12 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

13 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

13 óra telt el azóta...