A hét elején érkezett meg a Valorant 2.02-es frissítése. Papíron a legfontosabb változás talán az volt, hogy a fejlesztők hozzányúltak a fegyverek futási, sétálási és guggolva sétálási pontosságához. Ezen kívül a Diamond 3 játékosok számára már csak a Solo/Duo lobby maradt, vége az öt fős előremenetelnek.
A játékosok időközben észrevették, hogy Brimstone és Jett füstjeiben könnyebben kiszúrja őket Raze roombotja. Sova nyila is érzékenyebb lett, a füstökbe belőve már az abban álló játékosokat is mutatja, ez eddig szintén nem volt így. Omen füstje már egy ideje így viselkedett egyébként.
Sokan azt hitték, hogy a fejlesztők elfelejtették ezeket megemlíteni. Ez azért nem így van, szimplán csak le kellett volna görgetni a hivatalos changelog aljára, ahol úgy hivatkoztak erre a változásra, mint szimpla bugfixre.
A felhasználók természetesen így is csalódottak, Jett esetén talán még meg is értik valamennyire a problémát, hiszen azok a füstök instant castolódnak. Azt is felhozták a játékosok, hogy a fejlesztők a Brimstone/Jett füstök „hibás” képességeire úgy hivatkoztak béta óta, mintha eddig direkt lett volna ilyen. Jó kérdés, hogy akkor miért intézték el az egészet egy sorral a patch notes bugfix szekciójában? Reméljük hamarosan válaszolnak a Riot Games munkatársai a játékosok aggodalmaira.
Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…
Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…
2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…
Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…