R6S

Ennyi csalót kapott el a BattlEye – A fejlesztők megszólaltak a R6S anti-cheatjével kapcsolatban

Szerda este érkezett meg a Ubisoft legújabb blogbejegyzése, melyben a Rainbow Six: Siege anti-cheatjéről ejtettek pár szót. A legutóbbi ilyen tematikájú poszt körülbelül fél éve jelent meg, így be is tudnak számolni az azóta elért eredményekről, újdonságokról.

Ahogy eddig is, 3 fő célkitűzése van a fejlesztőknek a csalásgátló programmal kapcsolatban.

  • Folyamatosan fejlődnie kell a detektálás pontosságának és gyorsaságának
  • Több módon is akadályozzák a csalókat és az új csalások megjelenését
  • Kevésbé legyen hatással mások játékára, eredményeire, ha épp csalóval fut össze egy-egy meccsen

2020-as kitiltások

Ahogy a fenti képen is látható, 2020-ban összesen 91112 csalót csíptek nyakon a fejlesztők, a legtöbbet áprilisban. Az elmúlt 6 hónapban szorosan együttműködtek a játékfejlesztők a BattlEye csapatával, hogy minél nehezebb dolguk legyen a cheatereknek 2021-ben.

Elárulták, hogy valami ennél is nagyobb fejlesztésen is dolgoznak a játékosok védelmében, de pontos információt erről nem oszthatnak még meg. Remélhetőleg az elkövetkezendő hónapokban erről is kapunk majd felvilágosítást. Ti mostanában találkoztatok csalóval?

Arpi

Korábbi cikkek

Így néznének ki a világ országainak saját Pókemberei – MAGYAR is van

RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…

3 óra telt el azóta...

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

4 óra telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

5 óra telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

5 óra telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

5 óra telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

6 óra telt el azóta...