Mi a fene van a világban, hogy ekkora a magnókazetta őrület?!

Ó, azok a boldog 80-as évekbeli békeidők! Mikor tombolt a diszkó és a rock’n’roll, a szomszéd pedig a rádiójával szinkronban üvöltötte az udvarán, hogy „ÁJMLIVINGON Ö PRÉJER ÓÓÓ”, na azok lehettek a szép idők. Későbbi születésűként legalábbis gondolom, bár kishazánkba minden mindig később ért el, így egy kicsit talán én is kaptam belőle valamit.

A kiskazettás hordozható Sony zenelejátszómat (Walkman) biztosan ennek köszönhetem, amit meglehetősen későn nyugdíjaztam, pedig sokan már akkoriban is a CD Walkman-t, vagyis a Discman-t használták inkább.  Ebbéli döntésemet úgy nagyjából a Sony is osztotta, akik 31 gyönyörű év után csupán 11 éve, 2010-ben állította le a kazettás Walkman gyártását, ami persze már jóval azelőtt retro státuszba került. Emiatt gondolhatnánk, hogy csak idő kérdése, hogy az ahhoz készített hanghordozó kazetták is eltűnjenek, de nagyobbat talán nem is tévedhetnénk.

Nagy-Brittanniában 2019-ben 125%-kal több kazit adtak el mint előtte bármikor, ezzel egy időben Amerikában pedig annyira megnőtt a kereslet irántuk, hogy a legnagyobb gyártó, a National Audio Company nyersanyag hiányában egy időre le kellett állítsa a kazetták gyártását.

 

Most pedig már Japánban is kitört a magnókazetta őrület, de olyannyira, hogy némelyik darabért akár 1.000 japán yent – majdnem 3000 forintot – is hajlandóak kifizetni.

De hogyan lehet ilyen drága egy régi kazetta?

Nagyjából ahogyan minden más régi cucc, ami a kazettákhoz hasonlóan igen könnyen megsemmisíthető tárgynak bizonyultak. 2016-ban például egy eredeti Prince-promókazetta – amit korábban divatbemutatókon osztogattak – 4000 dollárért kelt el a Discogs-on, de ugyanitt régi hip-hop, vagy rock demókért simán elkérnek 500 dolcsit is akár. Nagyon messze sem kell menni, hogy hasonló árakat találjunk,

2017-ben például 20.000 forintért talált büszke gazdára egy 1973-as eredeti Omega kazetta.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a kazettagyártást legjobban a világon Japánban mívelték, ahol mennyiségben és minőségben is jócskán kiemelkedtek a többi közül. (Csak hogy párat említsek:: Sony, TDK, Maxell, Fuji és Hitachi.)

Tök jó, de mi az a magnókazetta?

Ezt a kérdést bizonyára számos fiatal olvasó teszi majd fel, hiszen a magnókazi és a Walkman fénykora a 2000-es évek elején már bővel leáldozóban volt. Az olcsó és kompakt hanghordozást a Philips találta ki még a 60-as évek elején, a Sony lobbijának köszönhetően viszont szabadon felhasználható technológiának kiáltották ki, és pont emiatt terjedhetett el szélesebb körben.

A formátum nem csak a könnyű hordozhatósága miatt vált óriási sikerré, hanem a sokrétű használhatósága és olcsósága miatt is. Tulajdonképpen ezért lehet, hogy a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején cseperedő cikkírónak is vannak róla kellemes emlékei, mivel jóval olcsóbb volt mint egy CD-lemez és másolni is jóval könnyebb volt. Kazetta lejátszására alkalmas eszköz pedig mindenhol volt: az autóban, a konyhában, a műhelyben, a tinik szobájában és a tantermekben is.

Hogy minek köszönhetjük a hirtelen feltámadó kazetta őrületet, azt a szakértők sem tudják megmondani, de sokan a vinyl, vagyis a bakelitlemez trendjéhez hasonlítják.

A bakelithez hasonlóan a kazi őrület is kezd egy öngerjesztő folyamattá válni, ugyanis egyre több népszerű zenész (Dua Lipa, Lady Gaga, Ariana Grande stb.) adja ki az újabb lemezeit ilyen formában, amivel még inkább felhívják a fiatalok figyelmét ezekre a régiségekre. A helyzet pedig mára oda fajult, hogy egyre többen és tucatjával vásárolnak újra magnókazettákat.

Kazettákat persze nem csak a zeneiparban használtak. A videojátékfejlesztés hőskorában hasonló, de méretben nagyobb kazettákra írták ki a játékokat is, amely aztán a floppy lemezekbe evolválódott tovább. A zenével ellentétben viszont itt már jóval korábban, a 90-es évek elején-közepén megtörtént a váltás, itt ugyanis 10-12 zeneszámnál jóval nagyobb adatokat kellett tárolni.

Átfedés ebben az esetben is a Sony lehet, aki a Philips CD-i és a SEGA CD mintájára a PlayStation-t már lemezolvasóval szerelte fel.

Tagadhatatlan, hogy a régi eszközöknek megvan a maguk bája, játékosként gondoljunk csak arra, hogy a szintén Japán vállalatok nem is olyan régen hogyan ontották magukból a régi konzoljaik miniatűr újrakiadását, amit aztán nagyon hamar elkapkodtak. Ha pedig a régi játékok újrakiadására vagy remasterelésére gondolunk, máris közelebb kerülhetünk a retro láz megfejtéséhez.