League of Legends

Örülünk, hogy megjött Viego, de mit hoz majd a LoL 11.3-as frissítése?

A League of Legends 11.2-es ciklusa igazán nagyot durrantott, így az év elején. A Teamfight Tactics játékosok a nyakukba kaptak egy hatalmas tartalomfrissítést, amit Mid-Set Update-nek hívtak a fejlesztők. Új Originek és Traitek láttak napvilágot a FATES szett tematikájában, valamint több karakter is kicserélődött. S ha már a TFT vonalon újítások történtek, a standard 5v5 játékmód is kapott egy nagyobb törődést. Többek között megérkezett egy új karakter, Viego a letaszított király. Róla már egy ideje hallhattunk történeteket a Runeterra sztorikban, valamint évek óta forgathattuk a Viego kardját a League of Legends-ben. Ő ugyanis angolul a Ruined King, kinek a kardja már jó ideje a választható tárgyak között pihen.

Viszont a League of Legends egy folyamatosan bővülő és változó játék, így a fejlesztők nem dőlhetnek hátra csak azért, mert sikeresen kiadtak egy nagyobb csomagot. A különféle módosítások van, hogy működnek, s van hogy nem, ezt pedig figyelniük kell a Riot Games dolgozóinak. Minden Patch reagál egy korábbira, a fejlesztők által létrehozott baklövéseket javítják, na meg kezelik az egyensúlyt a Summoner’s Riften.

Mark Yetter, a Riot Games egyik vezető pozícióban lévő munkatársa szerencsére igencsak aktív a közösségi médiában. Ha érdekelnek a legfrissebb hírek a játékkal kapcsolatban, érdemes követni a fejlesztőt, ugyanis a tervekről, na meg a várható újításokról és változtatásokról mindig nála olvashatunk legkorábban.

 

A 11.3-as frissítésről is érkezett egy kisebb sorvezető Riot Scruffytól (Mark Yetter). Azt hittük a 11.2 volt masszív, ám az új részletek ezt mind megcáfolták. Temérdek tárgyváltoztatás várható, mind buff, mind pedig nerf terén. Na meg ha már az egyensúlyt állítgatja a cég, akkor már a karakterek terén is megszédítik a játékot. Többek között Sylas, Morde, valamint Riven is erősödni fog a következő frissítéssel, míg Olaf és Pantheon gyengül. Rell esetében nem lehet pontosan megmondani, hogy erősítés, vagy gyengítés történik, a Riot mindazonáltal jobb helyzetbe szeretné helyezni a hőst.

A 11.3-as Patch tervezett karaktererősítései:

  • Karma
  • Sylas
  • Singed
  • Riven
  • Jinx
  • Ezreal
  • Mordekaiser
  • Vladimir
  • Shyvana

A 11.3-as Patch tervezett karaktergyengítései:

  • Olaf
  • Cho’Gath
  • Pantheon
  • Rammus
  • Anivia
  • Elise
  • Ivern
  • Seraphine
  • Udyr
  • Taliyah

A hősök mellett beígért tárgyfrissítés olyan itemeket érint majd, mint az Immortal Shieldbow, a Banshee’s Veil, vagy éppen a Zhonya’s Hourglass és a Staff of Flowing Water.

Tárgy buffok:

  • Force of Nature
  • Frozen Heart
  • Chemtech Putrifier
  • Immortal Shieldbow
  • Phantom Dancer
  • Lord Dominik’s Regards
  • Verdant Barrier
  • Banshee’s Veil
  • Horizon Focus
  • Silvermere Dawn

Tárgy nerfek:

  • Deadman’s Plate
  • Staff of Flowing Water
  • Zhonya’s Hourglass
  • Ironspike Whip
  • Goredrinker
  • Ravenous Hydra
  • Sterak’s Gage

A frissítés jelenleg a PBE szerveren alakul, s még egyáltalán nem biztos, hogy a fent listázott karakterek és tárgyak tényleg változni fognak. Ez csupán egy tervezet, ami kiváló sorvezető lehet azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy milyen irányba halad később a League of Legends. Egy biztos, a Goredrinker Olafról le kell mondjunk hamarosan…

Cloud

Korábbi cikkek

Így néznének ki a világ országainak saját Pókemberei – MAGYAR is van

RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…

3 óra telt el azóta...

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

4 óra telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

5 óra telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

5 óra telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

6 óra telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

6 óra telt el azóta...