Call of Duty

Miért nem használnak a Call of Duty League játékosai Snipereket?

A sniperek már igen régóta a CoD franchise alapelemei. A játék kompetitív történelmének legnagyobb pillanatai – majdnem kivétel nélkül mind -, az egylövéses gyilkológépek eredményeként következtek be. A Cold War legmagasabb szintjén azonban teljesen eltűntek.

Noha a Call of Duty League hivatalosan nem kezdte még el a 2021-es szezont, már sejthetjük, hogyan fognak alakulni a dolgok.

A snipereket – bár nem hivatalosan-, kitiltották a CoD Leagueből

Az első és legfontosabb lépés, hogy megértsük a különbséget a hivatalos versenyszabályzat és a nem hivatalos, úgynevezett „úri megállapodások” (Gentlemen’s Agreements, továbbiakban GA) között.

Minden évben egy hivatalos listát vezetnek be a versenykörülményekről a verseny egész területére való tekintettel. Ezeket a CDL adminisztráció vázolja fel, és a játék minden szintjére vonatkoznak, magától a Leaguetől a Challengerig.

Eközben a GA nem hivatalos döntéseket tartalmaz, amelyeket minden profi játékos követ.

Ezek lényegében lehetővé teszik a legjobb játékosok számára, hogy egyensúlyba hozzák a verseny állapotát.

Bizonyos fegyverek túl erősek, de a szabálykészlet nem foglalkozik velük? GA. Különféle attachmentek vagy scorestreakek, amelyek túl nagy hatást gyakorolnak? GA.

Ezek kölcsönös megállapodások a világ legtapasztaltabb szakemberei között. Minden játékos betartja a folyamatosan bővülő GA listát.

A Cold War reflektorfénybe kerülésével hamar kiderült, hogy a sniperek okozzák a legnagyobb „problémákat”, így hát jelenleg szerepelnek a listán. Kérdéses, hogy a szezon indulásáig vajon történik-e változás a döntést illetően.

Ti is egyetértetek a jelenlegi döntéssel? Valóban a sniperek okozzák a legnagyobb problémát a játékban?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

9 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

10 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

13 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

13 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

14 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

15 óra telt el azóta...