Ha január, akkor Team of the Year a FIFA játékokban. Ez az a hónap, amikor az EA Sports lerántja a leplet a 2020-as év legjobb focistáinak speciális keretéről. A beválogatott játékosok ilyenkor őrületesen jó statokat kapnak, s mind egytől egyig 90-es összérték fölé emelkedik. (Legalábbis a tendencia eddig ezt mutatta…)
Természetesen idén sem marad el a TOTY promóció, az EA Sports már el is kezdte időben reklámozni játékon belül az eseményt. Ám ahhoz, hogy megérkezzenek a sötétkék, valamint aranymintás lapok, a játékosoknak le kellett adniuk voksaikat a kanadai cégnek. Épp úgy ahogy tavaly, ismét a játékosok dönthettek arról, hogy mely futballisták kerülnek a legjobbak szűkített listájára.
Szavazatainkat már január 7-től leadhattuk, így folyamatosan gyűltek a voksok a “legjobbakra”. Egy korábbi leaknek köszönhetően idő előtt tudtuk meg, hogy mikor ránthatja le a leplet legkorábban az EA Sports a Team of the Year csapatról.
Ez a dátum azóta hivatalos, január 22-én, vagyis holnap derül fény az impozáns keretre.
Az EA Sports ezúttal is bőven adott lehetőséget a felhasználóknak, hogy megválasszák kedvenc keretüket. Minden pozícióból volt esélyünk választani, összesen 11 játékost emelhettünk ki a „kalapból”. Vagyis ez a speciális promóció nem úgy működik, mint a Team of the Week, ahol egy „cserekeret” is bekerül a csomagokba. Amire viszont lehet számítani, hogy az EA élesíteni fog egy 12. játékost is a későbbiekben, természetesen SBC formájában.
Ahogy minden héten írunk Team of the Week előrejelzést,így úgy gondoltuk, hogy ezúttal megpróbáljuk megtippelni a Team of the Year keretet is. Ezúttal mondjuk nincs könnyű dolgunk, ugyanis már egy ideje szimpátiacsapat kerül kihirdetésre ilyenkor. A szakmaiság félre van dobva, a felhasználók a szűkített listáról választják a szubjektív legjobbakat. Eszerint pedig az előrejelzésünkben csak a meta jelenlegi állását tudjuk figyelembe venni.
A kapus poszton valószínűleg 3 személy között fog eldőlni a végeredmény. Alisson, Ederson és Neuer véleményem szerint a három legesélyesebb választás. S mivel a Premier League igazán fajsúlyosnak tűnik, szerintem Alisson lesz a befutó.
Ahogy tavaly is, idén is Liverpool dominanciát várok a védelembe. Alexander-Arnold, valamint Van Dijk fel kell, hogy bukkanjon. Melléjük könnyen lehet, hogy Robertson is befut, de a közkedvelt Ramos TOTY közel biztosnak tekinthető.
A középpályára a Son-Thiago-Kimmich hármast várom, holott Fernandes is megérdemelné a TOTY lapot. De mivel ez egy szubjektív szavazás, szerintem a játékosok már rettentően unják a portugál lapjait.
A támadósor sem tűnik túl kreatívnak. A lehetőségek közül bőven tudnánk érdekes csapatokat készíteni, de mivel itt a játékosok döntenek, őszintén meg lennék lepve, ha a Lewandowski-Mbappé-Ronaldo trió megbomlana.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…