A Bandai Namco februárra tervezi a Little Nightmares II megjelenését. Ennek apropójából most rendesen elkezdte promózni a franchiset a cég, a második epizód demója mellett az első részt most limitált ideig ingyen osztogatják.
Ahhoz, hogy megszerezzük magunknak az első epizód Steames verzióját, nem kell mást tennünk, mint január 17-ig regisztrálni a Bandai Namco honlapján. Az e-mail címünk kell majd csak hozzá, amire azt ígérte a cég, hogy az akció lezárta utáni két hétben érkezhet a kód. A kiküldött kódokat február 17-ig lehet majd felhasználni a Steam felületén.
Voltak olyan oldalak, mint például az Eurogamer, amely arról számolt be, hogy a regisztrációs folyamat bizonyos esetekben döcögősen haladhat. Az oldal többször lehalt, szétestek a weboldal elemei. Mi is kipróbáltuk, nálunk nem volt semmi probléma, nem találtunk kellemetlenséget. Viszont fontosnak éreztük, hogy felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy ha valami nem működik elsőre, érdemes többször próbálkozni.
Az első Little Nightmares igazán jó eredményeket ért el a kritikusoknál. A Metacritic oldalán például szinte csak pozitív visszajelzéseket olvashatunk az érdekes horror-platformerről. Úgy gondolom, hogy még akkor is érdemes adni neki egy esélyt, ha alapvetően nem vagyunk a kategória szerelmesei.
Egy ideje pedig már a Little Nightmares 2 demója is elérhető PlayStation 4-en, Xbox One-on és Nintnedo Switchen. Ám ha PC-n szeretnénk kipróbálni a játékot – amire egyébként az első részt ingyen kínálja a Bandai Namco -, akkor arra már vagy egy éve van lehetőségünk. Így tehát minden platformon lesz lehetőség arra, hogy kedvet kapjunk az első részhez.
2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…
2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…
Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…
Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…
2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…
2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…